Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Gaudeloupe

figyelni kell, mert a „balrahajtós” angol szigetek után itt a Jobbrahajtás” szabálya érvényes.

Az elém táruló városkép is elütött az eddigiektől. Tíz-tizenhat emeletes skatulyaházak sorakoztak a széles sugárút mentén. Házgyári elemekből állították össze, ez engem kissé a lágymányosi lakótelepre emlékeztetett. A bérkaszárnyák közötti üres telekrészeken hevenyészett viskók is megbújtak - Guadeloupe nincstelenjeivel. Pointe-á-Pitre a régió legnépesebb városa, a külvárosokat is beleszámítva közel 100 000 ember, a kettős sziget lakosságának egyharmada zsúfolódott össze. De hát itt van a legtöbb munkaalkalom, ide települtek a legfontosabb ipari üzemek, itt működnek a kereskedelmi cégek központjai és több tucat bank, itt létesült a fő kikötő. Csak a közigazgatási rang hiányzik, Guadeloupe székhelye ugyanis a távoli nyugati parton egy szerény kisváros: Basse- Terre.

Betértem a Franciaországban oly elterjedt Prisunic áruházlánc itteni üzletházába. Csupa francia áru, bőséges választékban - akárcsak Párizsban! Csupán az árakban van különbség, az itteniek másfélszeresei az anyaországinak. Hja, a kedves vevőnek meg kell fizetnie az ideszállítás költségeit!

A kenyeres pultnál vettem egy ropogósra sült, hosszú vékony kenyeret, a franciák közkedvelt baguette-jét. Aránylag olcsó volt, három frank. A kenyérrudat rágcsálva sétáltam végig a város főutcáján a tengerpart közelében fekvő Győzelem térig (Place de la Victoire), ahol az idegenforgalmi hivatal található. Ezúttal a Medicina francia nyelvű ajánlólevelét mutattam meg. Szokás szerint prospektusokat és térképeket kértem, s kaptam is egy halmot. Kíváncsian böngésztem át Pointe-á-Pitre szállodáinak jegyzékét, de a felsoroltak szobaárai napi száz franknál kezdődtek. Hát innen menekülnöm kell, amilyen gyorsan csak lehet!

Megtudtam, hogy hamarosan indul a Général Dugommier nevű komphajó Marie-Galante szigetére. Oda szakmai érdeklődésből mindenképpen el akartam jutni, hagytam hát csa-69