Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)

Gaudeloupe

Riviere Salée, ami kételyeket támaszt a térképet böngésző emberben, hogy Guadeloupe voltaképpen egy vagy két sziget-e. Áthidaló megoldásként én „kettős szigetnek” nevezem. Közigazgatásilag hozzá tartoznak még az előbbi térképünkön feltüntetett Marie-Galante, La Désirade, Les Saintes és Petite-Terre szigetek.

Bár Kolumbusz jóvoltából a spanyolok elsőként szereztek tudomást a sziget létezéséről, nem törték magukat, hogy gyarmatosítsák. Guadeloupe-on ugyanis viszonylag nagy számban éltek a harcias karib indiánok. Végül is a franciák szánták rá magukat a sziget meghódítására, miután Richelieu bíboros támogatásával Párizsban megalakult a „Compagnie des lies d’Amérique” (Amerikai Szigetek Társasága). Az első francia telepesek 1635-ben érkeztek Guadeloupe partjaira, és véres hajtóvadászatban megölték vagy menekülésre kényszerítették az őslakókat.

Néhány év múltán a francia telepesek - más szigetek angol farmerjeihez hasonlóan - cukornád termelésére rendezkedtek be és afrikai rabszolgákat alkalmaztak. A XVIII. században és a XIX. század elején az angolok többször is megrohanták a szigetet, de uralmuk rövid ideig tartott, 1815- től pedig töretlen a franciák hatalma.

Guadeloupe „politikai pályafutása” a második világháború után merőben másként alakult, mint a Kis-Antillák angol fennhatóságú szigeteié. Az utóbbiak több lépcsőfokon át elnyerték a teljes önállóságot, csupán alkotmányos formalitás, hogy „államfőjüknek” megmaradt a brit korona birtokosa, II. Erzsébet királynő. A francia nemzetgyűlés a távoli szigetgyarmatokat - mint amilyen Guadeloupe -on kívül Martinique -az ország „tengeren túli megyéinek” (départements) nyilvánította. Azonos jogokat kaptak, mint az anyaországi megyék, tehát képviselőket küldhették a párizsi parlamentbe, ugyanazon szociális és egészségügyi juttatások illették meg őket stb. A szigetek egyes politikai pártjai ezt a rendszert a gyarmatosítás burkolt formájának tekintették, és sztráj67