Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Christopher és Nevis
ődöngött az épületben, de most az éj hűsében a földszinti nyitott nagy teremben zsongott a nép. Szólt a zene, a gitárok és harmonikák lágy hangját azonban elnyomta a férfiak öblös kurjongatása és a nők éles sikoltozása. A zene hangjaira valamiféle ősi afrikai táncot roptak. Már az előző két szigeten is tapasztaltam, hogy a Kis- Antillák fekete bőrű lakói imádják a fülsiketítő zenét, a vad mulatozást. Saint Kitts lakói talán a többieknél is hevesebb vérmérsékletűek. Basseterre utcáin mindenki bömbölő táskarádióval jár, s meglepett, hogy olykor még az idősek is zeneszóra riszálják testüket, lóbálják kezüket. Ha a pesti utcán ilyet látnánk, sajnálkozva tekintenénk szegény hibbantra - itt ez a természetes! A pódiumon egy félmeztelen férfi ragadta kezébe a mikrofont, és felerősített énekhangja túlharsogta a tömeg zsivaját, szinte a falakat repesztette. Énekét viharos taps követte, majd bekiabálások:- Kalipszó! Kalipszó! Olvasmányaim alapján nem volt ismeretlen számomra ez a fogalom, de balsorsom most hozott össze vele először a valóságban. A kalipszó az antillai feketék közkedvelt dalait jelenti, melyek Trinidad szigetéről terjedtek el. Hajdanában az afrikai rabszolgák munka közben dúdolták és a fehér telepesek számára érthetetlen szöveggel énekelték. Később ezeket a szomorkás népi balladákat vidám hangvételű, versírók költötte szövegek váltották fel. Hogy honnan ered a kalipszó név, nem sikerült megfejtenem. Annyi bizonyos, hogy nem lehet kapcsolatban a görög mitológia csábító szépségű nimfájával, Kalüpszóval, aki Ogügia szigetén szerelmével hét évig fogva tartotta a tengeri bolyongása során odavetődött trójai hőst, Odüsszeuszt. A kalipszót követelő közönség óhajára az énekes ismét belekezdett falrepesztő dalába. Becsuktam szobám ablakát, de a szimpla üveg nem védett a hangorkántól. Hát ezért kaptam meg olcsóbban az utcai szobát - döbbentem rá! És ezért kellett előre kifizetnem háromnapi díjat! Nehogy másnap elköltözzem! 54
