Balázs Dénes: Szigetről szigetre a Kis-Antillákon (Érd, 1994)
Saint Christopher és Nevis
megkerestem feljegyzett lakhelyemet, az Hand Pine Inn szállodát. Gazdag villanegyedben, szép környezetben épült. Megmutattak egy csinos szobácskát, vajon mibe kerül?- 25 amerikai dollár - hangzott a válasz.- Tudna egy ötdollárosat adni? - kérdeztem.- Nem uram, nálunk ilyen nincs. De a Canne á Sucrében megszállhat ennyiért is - mondta a hölgy lebiggyesztett ajakkal. A megnevezett helyet - mely franciából magyarra fordítva cukornádat jelent - a város szívében, a Church utcában találtam meg. Egy kis emeleti szobáért először 8 dollárt kértek, de aztán leengedték ötre, ha előre kifizetek három napot. Utólag derült ki, hogy olcsó húsnak - híg a leve! Szokás szerint első utam az állami idegenforgalmi hivatalba vezetett. A Medicina-Panoráma papírja megtette hatását, pompás turistatérképet kaptam ajándékba. Azután afelől érdeklődtem, hogy lehet átmenni Nevisre.- Hetenkint háromszor közlekedik komphajó - tájékoztatott a fonökasszony. - Holnap hajnalban indul a legközelebbi, és késő este tér vissza. Nos, akkor ez lesz az első programom! * Atkozott kalipszó! Az izgalmakkal teli nap után fáradtan dőltem ágynak. Kitártam szobám utcára néző ablakát, hogy felfrissítsem a helyiség áporodott levegőjét. A légvonat édeskés, szirupos illattal töltötte meg szobámat. A város mellett működik a sziget egyetlen cukorgyára, a főzőüstök tömény, émelyítő illatát a szél a városba sodorja. Alig szundítottam el, amikor irtózatos zenebona riasztott fel. Kiugrottam az ágyból és az ablakhoz mentem. A hangorgia a szemközti emeletes, tornácos faházból jött. Amikor szálláshelyemet kerestem, elolvastam a ház tábláját: a Labour Party (Munkáspárt) székháza. Akkor csak néhány férfi 53 i
