Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Gyilkosság Teknősországban
az újabb bizonyíték! Még emlékszik arra, hogy a veszély az előbb hátulról érkezett, most is arra figyel. S amint meglátott, a már ismert horkantó fúvással visszahúzta a fejét. Ilyenkor levegő zúdul ki belsejéből, hiszen helyet kell adnia a behúzódó testrészeknek. A teknősök megfigyelői azt állítják, hogy az állatok gyakorta bizonyságát adják érzelmi megnyilvánulásaiknak is. Ismerik a kölcsönös vonzalom és az ellenszenv érzését. Egy hím és egy nőstény olykor kitartóan ragaszkodik egymáshoz. A hímek között létezik a féltékenység érzése; a kiszemelt nőstény birtoklásáért egymással harcba is keverednek. A családi élet viszont a párzással befejeződik; a nőstény által lerakott tojások és a kikelő kis teknősök sorsa egyiküket sem érdekli... Végre egy jól kivehető ösvényre leltem. És rajta tisztes távolságban - egy újabb, az előzőnél nagyobb galápago! Lassan, óvatosan cammogva közeledett... Még nem vett észre... A csapás mentén, vele párhuzamosan, a teknős felé fordulva csendben hanyatt feküdtem. Mellemre helyeztem a fényképezőgépeket és a filmfelvevőt, hogy majd kissé felemelkedve, ebből a „békaperspektívából” felvételeket készítsek a közeledő és szép lassan mellettem elbaktató főhősünkről. Igen komótosan ballagott őkelme. Bizonyára az itatóhely felől tér vissza. Alaposan teleszívhatta magát, azért nem sietős az útja. Az elefántteknős távgyaloglásáról egymásnak nagyon ellentmondó leírásokat olvastam. Egyesek szerint az óránkénti közepes teljesítménye harminc-ötven méter, míg mások azt állítják, hogy fél kilométert is megtesz ugyanennyi idő alatt. Annyi biztos, hogy nagy távolságokat képes leküzdeni, hiszen a szokásos tartózkodási helye és a források közötti távolság sokszor a tíz kilométert is meghaladja. Ezt az utat pedig havonta egyszer minden bizonnyal megteszi, bár erre nézve pontos megfigyelések nincsenek. 60
