Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Darwin és az elefántlábúak
Darwin és az elefántlábúak Fitz-Roy kapitány, az angol király tízágyús vitorlás hajójának, a „Beagle”-nek parancsnoka, kiváló emberismerő hírében állt. Amikor 1831-ben világ körüli útjára készült, kísérőnek természetbúvárt keresett. Felhívták a figyelmét egy tehetséges, akkor mindössze huszonkét éves fiatalemberre, Charles Darwinra. Fitz-Roy és Darwin első találkozása hajszál híján sikertelenül végződött. Az ok: Darwin orrának különös formája. Fitz-Roy szentül hitt abban, hogy az ember jellemét arcvonásaiból meg lehet állapítani. „Kétségbe vonta - írta önéletrajzában Darwin -, hogy olyan orral, mint az enyém, bárkinek is elég energiája és kitartása lehessen az ilyen útra. Később, azt hiszem, megbizonyosodott róla, hogy orrom hamis felvilágosítást nyújtott.” Másfél évszázad távlatából nyugodtan állíthatjuk, hogy Fitz-Roy utazása a természettudomány történetében rég a feledés homályába merült volna, ha a véletlen nem hozza össze ezzel a lelkes fiatalemberrel, akit oly rendkívüli megfigyelőképességgel, éleslátással áldott meg a természet. Őfelsége hajója, a háromárbócos „Beagle” (magyarukVizsla) 1831. december 27-én hagyta el Angliát. Az expedíció célja az volt, hogy a korábbi felderítő utak adatainak kiegészítésére megfigyeléseket és tengerészeti méréseket végezzen, elsősorban Dél-Amerika partvidékein, valamint néhány csendesóceáni szigeten. A legtöbb időt Patagónia és Tűzföld térségében töltötték, ahol a még kezdő fiatal szakember sok tapasztalatra tett szert. Határtalan szorgalommal képezte magát, 37
