Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Kalózok és mészárosok
lászhajók legénysége ide hozta el a hazaküldendő leveleket, s amikor valamelyik hajó visszaindult Európába, magával vitte a hordó tartalmát. Ez a különös postahivatal lett később az angol halászhajók veszte. Amikor 1812-ben kitört a brit—amerikai háború, az amerikai David Porter kapitány, az „Essex” nevű fregatt parancsnoka kapta a feladatot, hogy számolja fel az angolok dél-csendes-óceáni bálnavadász flottáját. Porter mindenekelőtt a Charles-szigeti „postahordót” kereste meg, hogy a benne összegyűjtött levelek alapján számba vegye az angol hajókat. Az amerikai kapitány ezután sorra lecsapott a szigetekre gyanútlanul visszatérő angol halászbárkákra, és birtokba vette azokat. Porter egy lépéssel tovább is ment a kapott parancsnál: Chatham-szigeten jelképesen felvonta az amerikai zászlót és a lakatlan szigetvilágot önhatalmúan az Amerikai Egyesült Államokhoz tartozónak nyilvánította. Persze Washingtonban nem dicsérték meg Portért ezért a tettéért; ugyan mi hasznot húznának azokból a lakatlan, haszontalan szigetekből? Maradt tehát minden a régiben... A szigetvilág hovatartozása 1832-ben rendeződött, nem sokkal azután, hogy létrejött a független ecuadori állam. A „Postahordó öblében” összegyűlt halászok előtt Ignacio Hernández, Flores elnök megbízottja kijelentette, hogy Ecuador magáénak vallja a szigeteket. Hogy ennek nyomatékot adjanak, még ugyanabban az évben Jósé Villamil tábornok 80 kegyelmet kapott fegyenccel megalapította Floreana szigetén az archipelagus első állandó telepét, Asilo de la Pazt (Béke menedéke). Az ecuadoriakat zavarták a szigetek idegen nevei, ezért elkezdték „spanyolosítani” őket. Különösen jó alkalmat kínált erre 1892-ben Amerika felfedezésének 400. évfordulója, amikor az egész szigetcsoportot Kolumbuszról nevezték el: Archipiélago de Colón, és jól csengő spanyol nevet kapott valamennyi sziget. (Könyvünkben ezeket a hivatalos ecuadori neveket használjuk, kivéve a történelmi ismertetéseket. 33
