Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Függelék
Az utolsó Pinta-szigeti teknős, „Magányos Gyurka” (Geochelone elephantopus abingdoni) D. Clapp rajza nyomán sziget sokkal szárazabb, gyér növényzetű. Az itteni elefántlábúak majdnem teljes kiirtásáért közvetlenül az ember felelős. Néhány állatnak azonban sikerült elbújnia a vadászok elől, s amikor a kutatók tüzetesen átfésülték a szigetet, egy szakadék mélyén rájuk bukkantak. Tizenkét nőstény került elő és csak egyetlen idős hím. Vajon képes lesz-e az öreg teknőspapa megóvni az alfajt a kipusztulástól? A mentési kísérlet eredményessége céljából az egész csapatot átszállították Santa Cruzra. A kutatók újra a világ nagy állatkertjeihez fordultak, ezúttal „férj kerestetik” felhívással. A San Diego-i állatkert jelentkezett, hogy van két „javakorabeli” espanolai hím állata, és az állomás rendelkezésére bocsátja őket. Repülőgépen meg is érkezett mindkét nyerges páncélú, és eredményesen teljesítették kötelességüket. Ennek bizonysága, hogy a kutatóállomáson mintegy száz esparíolai teknőst sikerült kikeltetni, sőt már olyan korba felnevelni, hogy visszatelepíthették őket eredeti lakóhelyükre. Az espanolai teknős tehát megmenekült a kipusztulástól! A kihalás veszélye fenyegette a varacskosfejű gyíkokat is. Santa Cruz és Isabela szigetén az elszaporodott vad kutyák tizedelték őket, a falkába verődött éhes állatok még a kutatókra is rátámadtak. Ismeretes a baltrai tragédia, ahol a varacskosfejűek legnépesebb kolóniáját a légitámaszpont amerikai katonái lövöldözték le. Szerencsére a baltrai populációból 70 példányt még a harmincas években áttelepítettek a szomszédos 143
