Balázs Dénes: Galápagos, az elefántlábúak szigetei (Érd, 1994)
Függelék
Nyomban ez után következett a harmadik csapás: az ElNinót két évig tartó aszály váltotta fel. Az erdők kiszáradtak, az állatok nem jutottak ivóvízhez. 1985 februárjában Isabela szigetén, a Sierra Negra-vulkán lejtőjén kigyulladt az erdő, és a tűzvész megállíthatatlanul terjedt tovább. Veszélybe kerültek a lassú mozgású elefántteknősök és sok-sok endemikus növényfaj. A természeti katasztrófa híre az egész világot bejárta. A tűzvész megfékezésére az Egyesült Államokból és Kanadából érkeztek különleges légi tűzoltó egységek. A tragédiát végül is maga a természet szüntette meg: júliusban eső oltotta ki a lángokat. Az elefántlábúak megmenekültek! A természet, ha olykor pusztulást okoz, önmegújító erejével azt jóvá is teszi. A Galápagosra mért csapásai után néhány évvel visszaállt a biológiai egyensúly. A megfogyatkozott fajok ismét elszaporodtak, a túlnépesült pintyeket pedig családtervezésre kényszerítette az élelem szűkössége. Csak az emberi beavatkozás kártételei maradandóak, nehezen vagy egyáltalán nem orvosolhatók. Könyvem elején arról írtam, hogy a lakatlan Pinta-szigeten egy jó szándékú halász néhány kecskét rakott partra. Évek múltán a kecskék ezrekre szaporodtak, és letarolták a sziget növényzetét. Itt élt a galápagóknak egy nyerges páncélú alfaja, mire azonban a kutatók eljutottak a szigetre, már csak üres páncéjaikra leltek. Az emberi önzés egy teknősalfaj kihalását eredményezte! Galápagosi látogatásom után váratlan fordulat történt a Pinta-szigeti teknős ügyében. A kutatóállomás expedíciója egy öreg hím elefántlábúra bukkant. Ismételten átkutatták a mintegy száz négyzetkilométernyi szigetet, de több teknőst nem találtak. Az egyedüli túlélőt Lonesome George névre keresztelték (Magányos György, de magyarul talán jobban hangzik a Magányos Gyurka) és átszállították Santa Cruzra, a kutatóállomás teknőskertjébe. Egyetlen hím teknőssel azonban nem lehet megmenteni az alfajt a kipusztulástól! Azt sem tudták róla, hány éves, képes-e még a fajfenntartásra. Mindenesetre feleséget kellene találni a részére! Régi kedves barátom, MacFarland, a kutatóállomás újdonsült igazgatója világméretű „párkereső” akcióba kezdett. Abból indult ki, hogy a nagyobb állatkertekben összesen mintegy 300 galápagosi teknőst tartanak, hátha akad köztük egy pintai nőstény. Összegyűjtötte az állatkerti elefántteknősök fényképeit, gondosan elemezte azokat, de nem fedezett fel köztük pintait. Magányos Gyurka azóta is özvegységben él Santa Cruzon, s ha nem találnak neki társat, kihal vele a pintai teknős. Hogy a tudomány számára legalább a külső megjelenése megőrződjön, számos fénykép, rajz és festmény után Daniel L. Clapp szobrászművész megmintázta, majd bronzba öntötte az állat életnagyságú alakját. Fordított eset játszódott le a szigetvilág legdélebbi tagján, a szintén lakatlan Espanola-szigeten. Ide is telepítettek kecskéket, de azok nem szaporodtak el túlságosan, mert ez a 142
