Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Az állhatatosság diadala
ját távolitottuk el. Helyébe a légnyomás újabb két nagy fekete kőtömböt omlasztott le, azokkal is végeztünk. Kitermeltünk néhány nyurga fát az erdőből, és darabokra vágva megtámogattuk velük a Róka-lyuk omladozó falait. Az ismételt kalapácsolás eredményeként a Róka-lyuk alját szögletes kövek több méteres halmaza borította. Rései közül hívogatóan, bátorítóan áramlott a hűs barlangi levegő. Fiúk! Csak még egy kis kitartás kellene! Várnak odalent az ember nem látta zúgó patakok, színes cseppkövek! Gyertek, gyertek! Mennénk is mi, hej, de szívesen! Csak az időmúlás fogaskerekeit lehetne megállítani néhány hétre! Ez azonban képtelenség. Követelnek vissza bennünket a gyárak, a hivatalok, az intézetek. Menni kell, robotolni kell, mert barlangkutatásból megélni nem lehet! Gyuszi finom agyagot döngölt fel a Zoli-terem függőleges sziklafalára. Egy szöggel belevéste neveinket és a kutatás idejét: 1954. aug. 1-30. Az egyhónapos küzdelem eredménye: 45 méter hosszú kanyargós ürgelyuk a kövek dzsungelében. A maradék dúcfákból körülkerítettük és lefedtük az akna száját. Kitettük a figyelmeztető táblát: az aknába lemenni életveszélyes! ... Eljött a búcsú órája. Utoljára gyújtottunk tábortüzet. Természetesen velünk volt a barlangkutató tanácstitkár, Csupor Pista is. Nem jött üres kézzel, egy nagy bütykös égerszögi szilvapálinkával igyekezett javítani borongós hangulatunkat. Álmaink, vágyaink nem teljesültek. A négyhetes kemény munka árán sem sikerült bejutnunk a csepegő kövek birodalmába. A táborban töltött idő azért nem veszett kárba: holtig tartó barátságok születtek, az áldozatkész segítségnyújtás, a bátor helytállás a vérünkbe szívódott. Egyes szűk látókörű, kényelemszerető nyárspolgárok „hobbinak”, különc kedvtelésnek tekintik a barlangkutatást, pedig kevés ilyen értékes jellemformáló tevékenység létezik társadalmunkban. 67
