Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
kellett cipelnie az akna szájához a felszínre, ahol aztán megfordíthatta. A művelet jó fél órát vett igénybe. Minden nehézség ellenére a gerendaboltozat délig elkészült. Éppen idejében, mert megroggyant a kupola teteje, és jókora kövek zúdultak az ácsolatra. A megterhelt gerendák az egyik oldalon kimozdítottak a helyéről egy nagy lapos tömböt, amely lassan csúszott lefelé. Mögötte bizonytalan méretű üreg tátongott! Felmásztam a lecsúszott szikla helyére, és meglepetéssel újságoltam a látottakat:- Gyerekek! Egy hatalmas barlangi hasadék vezet lefelé! Nem látom a végét, olyan messze van! Oldjátok le a kötelet a csigáról! Leereszkedem a szakadékba. Mindenki felvillanyozódott. Az utolsó munkanapunk utolsó óráit töltjük az aknában. Hej, ha végre sikerülne!! Míg odafent a kötél leszerelésével bíbelődtek, éppen oda érkezett Jakucs Laci és a hír hallatára lekúszott hozzám a Kupola-teremig. Amikor lenézett a sziklahasadékba, rosszmájúan odaszóltam:- Lacikám! Nehogy ismét egy bíbic-töböri időpontot mondj, mert az első jóslatod nem vált be, s én babonás vagyok... Jakucs most hallgatott, de az arca bizakodást árult el. Sponga Imre hozta le a kötelet, és kérlelni kezdett:- Dénes, engedd meg, hogy én menjek le elsőnek! Addig erősködött, hogy beleegyeztem. Imre „civilben” alpinista, a függőleges aknában sem a dúcfákba kapaszkodva szokott lejönni, hanem a csigához szerelt munkakötélen - dülferezve (függeszkedve, kötélfékkel). Derekára erősítette a kötelet és elindult lefelé. Én biztosítottam és eresztettem utána a kötelet. Időnként nyugtalanító robajokat hallottunk. Lábával köveket mozdított ki, azok zúdultak le a szakadékba. Lámpájának fénye már alattunk járt, öt-hat méter mélységben. Újabb csörömpölés, majd csend következett. 59 I I
