Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
De ettől sajnos még nagyon távol voltunk. Egy hatalmas omladéktömeg közepébe cseppentünk. Már csak a huzat éltetett, adott némi bizakodást. De ó jaj, támpontot, irányt nem mutatott a barlangi légvonat, mely szinte minden irányból, minden lyukból áramlott. Merre, merre haladjunk? Már csak két napunk van hátra. Nagyon elkeseredtem. Eredménytelenül kell hazatérnünk. Hiába való volt a sok szenvedés, a rengeteg munka... Felcsillan a remény Augusztus 19. Kora hajnalban láttunk munkához. A derekam szokatlan gyorsan javult. Talán rajtam is a gyógyhatású barlangi levegő segített? Tegnap jó tíz órát töltöttem odalent a huzatos aknában... Az elmúlt napokban átlag fél vagy egy méterrel nyújtottuk meg naponta a kibontott járat hosszát. Már több mint 25 méterre távolodtunk el az akna szájától. Mivel egyikünknek fent a táborra kellett vigyáznia, csak öten dolgoztunk lent. Ez a létszám kevés ahhoz, hogy a kőkihordáshoz teljes legyen a lánc. Ezért ezen az utolsó előtti napon minden energiánkat a továbbjutásra összpontosítottuk. Nem is eredménytelenül! Egy széles szikladarab állta utamat. Elővettem a kis „pájszert” (feszítővasat), és fordítottam egyet a kövön. Amikor lámpámmal bevilágítottam a nyíláson át, a fény sötétségbe veszett el. Üreg, nagy üreg, talán a barlang van mögötte! Sikerült átpréselnem magamat a szűk nyíláson. Lámpám körbe világította a helyet. Eddigi legnagyobb üregünk! Hoszsza három méter, szélessége kettő; a magasban kupolaszerű boltozat zárja. Az utóbbi miatt neveztük el később Kupolateremnek. Ami a legfontosabb: három irányból is vízjárat csatlakozik be a terembe, jól láthatók a legutóbbi zivatar hordalékának nyomai. 57 i
