Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
Jó 30—40 kilós a tettes, alig tudtuk kiemelni. Szerencsére nem magasról esett, az oldalból dőlt ki a tompa felével Lajos combjára. Csontot ugyan nem tört, de súlyos zúzódásokat okozott az ütés. Fáradhatatlan társunk saját erejéből vánszorgott fel a felszínre, a szűk lyukakban nem sokat tudtunk segíteni neki. Bekötöztük sebeit és lefektettük az akna szája mellé. Történhetett volna rosszabbul is. Nagy gond, hogy balesetkor csak igen körülményesen értesíthetjük a mentőket. Gyalog kell lemenni Égerszögre, mert ott van a legközelebbi telefon. így órákba telik, míg kiér a töbörbe a mentőautó, ha egyáltalán fel tud kapaszkodni a hegyoldalban. Szerettünk volna ideiglenes telefonvonalat kihúzni a munkahelyre, de sem anyagunk, sem időnk nem volt hozzá. Lementünk a táróba, hogy folytassuk a kőkitermelést. Alig állt fel a kőadogató lánc, amikor megjelent az aknában Lajos. Combkötését átitatta a vér, és a nadrágja cafatokban lógott rajta.- Lajos! Ne menj le! - kiabálták társai.- Még nem fejeztem be az ácsolást... nem hagyhatom félbe... - mondta és visszabújt a kürtő aljához. Fájdalmai miatt is, most már lassabban, óvatosabban folytatta a munkát. Nem szögelte össze a fákat, hanem szorosan egymás mellé illesztette. Alig lett kész vele, jó öt-hat méter magasból ismét megindult a kőzápor, de most már senkit sem veszélyeztetett. A nagy kürtőt munkatársunk hősies helytállása emlékére „Lajos kürtőnek” neveztük el. Sérült társunkat végül is sikerült a lyukból kitessékelni és pihenésre kötelezni. Ezután én három kis lövéssel kibővítettem a Lajos kürtő utáni szakaszt, így már négykézláb kényelmesen közlekedhettünk benne. Átjárhatóvá tettük a Második kaput is, melyen Szilágyi Kali bújt át elsőnek és örömmel jelentette:- Három méter hosszú, másfél méter magas terembe jutottam! Kitűnő a huzat! 49
