Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
Augusztus 13. Ma nem egyszerűen 13-a van, hanem péntek is. Vajon bajt vagy szerencsét hoz ez a nap? Az esti felfedezés, a háromméteres barlangterem, újra felcsigázta az érdeklődést. Hej, de nagyon csalnak odalent a karbidlámpa fényei. Amikor mindannyian be akartunk mászni a terembe, kiderült, hogy az csak szűk járat és nem magasabb egy méternél. Az omladékos végéből előtörő erős huzat azonban tényleg biztató! Az izgalmasnak és talán sikeresnek ígérkező műszak elején kitört a vita, hogy ki legyen az elővájár. Én engedtem a fiataloknak, hadd legyen sikerélményük. Molnár Jocó és Szilágyi Kali majdnem hajba kaptak a vájárságért. Kali kijelentette: személyes sértésnek veszi, ha nem őt engedjük előre. Pedig ha tudta volna, hogy ez az igyekezete csepp híján az életébe került. Kali óvatosan, hason fekve, fejjel előre csúszott lefelé az erősen lejtő, kavicsos járatban. Már csak a lábfeje lógott ki a Második kapun... És ekkor hatalmas robajt hallottunk... A Kali feje fölött lévő hasadékból kivált és lezuhant egy beékelődött nagy lapos kő. Olyan volt, mint a hírhedt francia nyaktiló, a guillotine bárdja. Alul borotvaélesre marta a lefolyó víz.- Kali!!! Megvagy?! - kiáltottam kétségbeesetten. Mivel nem kaptam azonnali választ, kissé előrecsúsztam Kali lábai mellett... Kali feje előtt alig öt-tíz centiméterre vágódott le élével a kőbár d... Kali arca fehér volt... Talán sokkot kapott az ijedtségtől... De vért nem láttam... Istenem! Mi lett volna, ha még továbbcsúszik, és akkor szakad rá a kő!? Széthasítja Kali fejét, vagy levágja a nyakánál, ahogy kivégezték az elítélteket a francia polgári forradalom idején... 50
