Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
- Itt a barlang! Megvan! Megvan! Nem hittem neki. Már ért egyszer csalódás. Én is odacsúsztam. A mélyben három-négy méter hosszú folyosót pillantottam meg. Alján kavicsos meder, oldalfalain az áramló víz oldásos alakzatai. Gyanús, nagyon gyanús! Lajos kínkeservesen leereszkedett a hasadékba és előremászott benne. Jó negyedórát vizsgálódott, majd visszakapaszkodott. Munkaruhája cafatokban lógott rajta, kezét felhasogatták az éles sziklák. Arcáról eltűnt a korábbi öröm.- Ez még mindig nem az igazi - mondta. - Hátsó része teljesen el van tömődve, az eleje pedig annyira összeszűkül, hogy ember nem fér bele. Csak a víz talál utat benne... Míg Lajos lent járt a szakadékban, fölötte bal oldalon egy fél méter magas, bögréhez hasonlító képződményt vettem észre, falai alig egy-két centi vastagok. Hihetetlen, hogy milyen különös formákat tud alkotni a mélybe szivárgó víz! Hasonlatossága miatt „Csupornak” kereszteltük el. ... Estefelé újra meglátogatott minket Pozsgai Pista bácsi, a lőmester. Megérdeklődte, hogyan dolgozik a kis kalapács. Megnyugtattuk: kitűnően bevált. Pista bácsi ismét papiroscsomagot vett elő táskájából. Ebben azonban nem szürke hengerkék voltak, hanem virsli formájú vörösek.- Ez dinamit - mondta a lőmester. - Jóval erősebb hatású, mint a paxit. Különösen lefelé üt nagyot, ezért az eltávolítandó kőtömb tetejébe ágyazzák be. De nagyon vigyázzanak! Megígértük: óvatosak leszünk, s megköszöntük az ajándékot. Mivel ez más, mint a korábbi, „piros kis kalapácsnak” neveztük el. Augusztus 11. Remények és csalódások: ezek sorozatából áll a barlangfeltárás. Hogy a reményeink mikor valósulnak meg, azt talán csak a Jóisten tudja! Mi küszködünk-küszködünk tovább -46
