Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
- Nagy kalapácsunk régóta van - mondta Gyuszi. - Legyen ez az új munkaeszköz: kis kalapács. Ettől kezdve a szóbeszédben, de naplómban is paxit helyett „kis kalapács” szerepelt. A történeti hűség érdekében ezt használom mostani szövegemben is... Föld alatti műtétek Augusztus 9. Ezen a napon esős, borongós időre ébredtünk. Létszámunk is megcsappant, többen hazautaztak vasárnap este. Mindöszsze hatan maradtunk a táborban: Balázs Lajos, Hajgató János, Köröndi Zoltán, Molnár József, Szilágyi Kálmán és jómagam. Dél tájban befutott viszont Törkenczi József. Heten vagyunk, mint a gonoszok! Az eltávozottakat talán pótolja az új munkaeszközünk, a kis kalapács. Bevetése új fejezetet nyitott kutatásunk történetében. Először is arra voltunk kíváncsiak, hogy az esti „próbalövés” milyen eredménnyel járt. Az áldozatul kiszemelt nagy kő darabokban hevert. De kárt is okozott a robbantás! Kilökte helyéről a szomszédos ácsolatot, és a mennyezetről lezúdult egy csomó kő. Levonhattuk az első következtetést: jó dolog a kis kalapács, de nagyon meg kell fontolni, hol érdemes bevetni. Hozzáláttunk a törmelék kiemeléséhez, a sérült ácsolat rendbe hozatalához. Amikor végeztünk vele, újra felmerült a nagy kérdés: hogyan, merre tovább? — Ez a hosszú szikla gyanús nekem - mondta Kali. — El kellene távolítani az útból. A „hosszú szikla” nem volt más, mint annak a két kőfalnak az egyike, amelyet négy nappal ezelőtt fentről nézve szálkőnek, barlangba vezető kürtőnek véltünk. Miután egészen mélyre lebontottunk mellette, kiderült, hogy ez is csak kő, 44
