Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Remények és keservek

eltávozott, magunkhoz vettünk egy paxitot, egy gyutacsot és egy kar hosszúságú zsinórdarabot. Már régóta akadályozta az átjárást a második akna alján egy vaskos mészkőtömb, mellyel nem boldogult a nagy kalapácsunk, azt kellene megleckéztetni. Találtunk rajta egy akkorka oldásos lyukat, ahova éppen befért a gyutaccsal felszerelt töltet. Lajosra hagytam a zsinór meggyújtását, én feljöttem az akna szájához, hogy ne akadályozzam társam gyors kijövetelét.

Sokáig vártam Lajosra. Már nyugtalankodni kezdtem, hogy valami baja történt. Aztán hirtelen ropogás, csörtetés hallatszott a mélyből. Feltűnt Lajos az akna alján, s mint az őrült, lihegve, kapkodva mászott kifelé. Elaludt a lámpája, a nagy sietségben beleverte fejét az ácsolatba, térdéről az éles kövek letépték a bőrt, a kezéről is folyt a vér...- Mi történt Lajos?

Válaszként megcsapott a légnyomás, eloltotta lámpámat, tompa dörrenést hallottam. Megremegett az ácsolat, kövek zuhantak le. Sikerült a próbarobbantás! De mi történt Lajossal? Kifulladva magyarázta versenyfutását:- Nem akart meggyulladni az az átkozott zsinór! Egyre többet kellett lefaragnom belőle, hogy elérjem a száraz puskaport. Végre lángot fogott... Nem tudtam, milyen gyorsan terjed benne a tűz, azért rohantam úgy, ahogy csak erőmből tellett.

Pozsgai Pista bácsi távozáskor arra kért, hogy senkinek ne beszéljünk a dologról. Ez érthető is, mivel akkoriban a Rákosi-diktatúra fénykorát élte. Ha kitudódna, hogy robbantószert csempészett ki a bányából, sok évi börtönbüntetést kapna. De mi sem úsznánk meg szárazon, hiszen mi végeztük a robbantást a lopott lőszerrel - engedély és képesítés nélkül. (Ma már mindezt nyíltan leírhatom, mert „bűncselekményeink” régen elévültek.)

Gyuszi este azt javasolta: adjunk fedőnevet a paxitnak. Ha illetéktelen, rossz indulatú személy kihallgatná beszélgetésünket, ne tudja, miről van szó. De minek nevezzük?

43

i

i