Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
ta, összefüggő mészkőfal. Vele szemben fél méterre párhuzamosan egy másik. Most már a két sziklafal közé szorult éles darabokat adtuk fel, és újabb egy métert haladtunk. Megdobbant a szívünk! Határtalan lelkesedés fogott el mindnyájunkat odalent. Talán elértük a barlang bejárati kürtőjét! A mélyből bátorítóan áradt a hideg levegő...- Dénes! — hallatszott felülről a kiáltás. - Gyertek fel, vendégek érkeztek! Kimásztunk az aknából. A két Laci jött meg Jósvaföről: Jakucs és Gera. Pár szót váltottunk, majd hívtuk őket: gyertek le, nézzétek meg, hogy hol tartunk! Lemásztak az aknába, a végpontig. Jakucs titokzatoskodva mondta társának:- Bíbic-töbör, 1952. augusztus 4-én délelőtt tíz óra... Értettünk a megjegyzésből, hiszen annyiszor átolvastuk Jakucs könyvében azokat az oldalakat, ahol a Béke-barlang felfedezésének utolsó versenyfutását ismertette. Gera Laci, a délelőtti vájár ekkor érte el azt a szűk kürtőt, melynek kirámolása után 12 óra 30 perckor kötélen leereszkedett a Felfedező-ágba. Ez a hasonlat azt jelenti tehát, hogy mi is a felfedezés küszöbéhez érkeztünk. Ezen az estén nem mentünk vacsorázni, hiába is kongatták szakácsaink a vasat. Már fent a csigázóknak is lámpát kellett gyújtaniuk, mert besötétedett. Éjjel 11 órára elértük a hét és fél méteres mélységet. A két kőfal egyre jobban összeszorult, már alig bírtunk mozogni. Lelkesedésünket lassan legyőzte a fizikai fáradtság. Abba kellett hagyni a munkát... Az első cseppkövek Augusztus 6. Hej, Jakucs Laci, nagyon tévedtél! A bíbic-töböri hasonlat nem vált be! 38
