Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Remények és keservek

illeszkedett be a másik fa. Délre elkészült a dúcolás két és fél méter mélységig, nem kellett már az akna beomlásától tartani. Megjavítottuk a leszakadt csigát is.

Hivatali munkája befejeztével megjött Csupor Pista, a tanácstitkár. Lelkes ember, minden szabad idejét nálunk tölti és keményen dolgozik. Délután együtt szálltunk le az aknába. Gyors ütemben raktuk meg a vödröket, kötözgettük derékon a nagyobb köveket. A csigakezelők és kőelhordók odafenn alig győzték a cipekedést, csurgott róluk a veríték. Többségük nem szokott hozzá az ilyen nehéz munkához, hisz az íróasztal mellől jöttek ide.

De legalább valami biztatót tudnánk mondani lentről! Sajnos elakadtunk. Négy méter mélységben egy hatalmas kő állta utunkat az akna talpán. Ki kell kerülni oldal irányban, ahol vízmosta, fej nagyságú éles kövek ékelődnek össze. Ebben a laza omladékban csak további ácsolás védelme alatt lehet előrehaladni. A huzat is mintha megzavarodott volna: hol az egyik, hol a másik oldalról érkezik a légáramlat.

A három napi megfeszített munkánknak jóformán semmi érdemleges eredménye nincs, legfeljebb egy nagy halom kibányászott kő. A sikertelenség és kilátástalanság rányomta bélyegét a kis csapat hangulatára. Nincs kedvünk, sem erőnk tábortüzet rakni, kimerültén heverünk a földön.

Két társunk, Kékesi Feri és Molnár Pista feladta a küzdelmet, csomagolni kezdtek, hogy hazamenjenek.- Ez nem barlangásztábor, hanem Kocsedo! - fakadt ki egyikük.

A Kocsedo név negyven év múltán már magyarázatra szorul. Táborozásunk idején, tehát 1954-ben, az akkori politikai szólamok szerint a magyar nép Rákosi Mátyás bölcs vezetésével és a Szovjetunió elvtársi támogatásával a boldog szocializmust építette. Ennek egyik ellentéte volt az elnyomó dél-koreai kapitalista rendszer, ahol különösen az 1950-53- as háború idején, összefogdosták és Kocsedo szigetére száműzték a kommunistákat. Az internáló tábor borzalmairól

31