Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
Nem ízlik az ürgehús Augusztus 1. A felkelő nap sugarai már körülnyaldosták a Pitics-hegy csúcsát, amikor a barlangásztábor ébredezni kezdett. Az előző napi csúnya esőfelhők messze jártak, csak néhány elmaradt foszlányuk igyekezett a nyomukban. A pezsdítő, melengető sugarak sátraink közé is beszöktek, hatásukra párologni, pipálni kezdtek a nedves ponyvák. Vasárnap van. Első napunk az égerszögi karszton. A nagy feladatra való nekigyürkőzés, az erő és akarat felkészítő ideje. Mindenekelőtt azonban a táborépítés prózai munkái következtek. Az előző nap - idő híján - csak hevenyészve állítottunk fel néhány sátrat. Ma véglegesítettük az elhelyezésüket, s újabb esőkre számítva, gondosan körülárkoltuk őket. Az erdő szélén középre került a nagy „klubsátor”, mely rossz időben az egész csapatnak helyet adott étkezésre vagy megbeszélésre. Mellette verte fel Hajgató Jancsi a magas, hegyes „indián sátrát”, melyben fekvőhelye mellett halmoztuk fel a tábor élelmiszerkészletét. (Szegény Jancsi! Az éhes egerek és ürgék, de még a kecskék is az ő sátrát háborgatták, no meg a hangyák és fülbemászók seregei lepték el!) Még egy nagyobb sátrat helyeztünk el az erdő szélén, míg a többi kisebbet a fák lombjai alatt állítottuk fel. Stefanik Gyuszi irányításával elkészült a tábori tűzhely és konyha, föléje Balázs Lajos földbe vert oszlopokon nyugvó lombsátrat emelt. A tábortól távolabb, az erdei bokrok sűrűjében alakítottuk ki külön a fiúknak, külön a lányoknak azokat a helyeket, ahova a király is gyalog szokott járni. A reggelit még ki-ki az otthonról hozott elemózsia maradékából költötte el, aztán Hajgató Jancsi begyűjtötte a hátizsákokban hozott konzerveket és egyéb tartós élelmiszert. Ettől kezdve minden közös, egy kondérból étkezünk. 19 I
