Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
Legnagyobb gond, hogy táborunk közelében nincs víz. Hja, ez a karsztvidék átka! A legközelebbi iható víz Égerszög községben található, de a „fürdőszoba”, a Vizetes patakja és egy kútgyűrfíből kifolyó piciny erecske is jó félórányira fekszik. A téesz elnöke megígérte, hogy minden nap küld ki szekéren egy hordó forrásvizet a Délelő-kútról. Ez ma már meg is érkezett, s elegendő ivásra, főzéshez. De mi lesz az első napi ebéd? - tettük fel a kérdést szakácsainknak, Erzsikének és Marikának.- Ünnepi ürgegulyás! - felelték összehangoltan. Nem tudom, hogy komolyan gondolták-e vagy csak huncutságból mondták. Tény, hogy két kövér ürge teteme már ott lógott egy faágon. Szilágyi Kali hozott magával légpuskát, lehasalt a fűben és lepuffantotta a táborunk közelében lyukaiból előbújt, kíváncsiskodó állatokat. Persze az ürgemenű nem mindenkinek tetszett. Többen kijelentették: már pedig ők ürgét nem esznek! Módosítani kellett az étlapot: ürgegulyás helyett birkagulyás készült. Közben ugyanis megérkezett a téesz beigért ajándéka, egy fél birka. De csak sejteni lehetett a húst, mert oly vastagon belepték a nagy fekete legyek... Befutott Csupor István tanácstitkár is, akit megválasztottunk barlangkutató csoportunk „tiszteletbeli tagjának”, és ettől fogva csak Pistának szólítottuk. Tanácsára megkerestük azt a kis rétegforrást, amely az Égerszögre vezető ösvény mellett, a nyereg túlsó oldalán, táborunktól alig tíz percnyire szivárog. Néhányan csákányt, ásót ragadtak, kitisztogatták az elgazosodott helyet és kis kőmedencében felfogták a mosdásra alkalmas vizecskét. A vízszűke miatt bevezettük az emeletes kézmosás kötelező rendszerét. Ez abból állt, hogy legalább hatan-nyolcan összekerekedtünk és egymás fölé helyeztük mosandó kezeinket. Fölül volt a „legtisztább” kéz, legalul pedig a legsárosabb, legpiszkosabb. Egyik társunk a magasból lassan csorgatni kezdte a vizet a felső kézre, arról csurgóit le a következőre 20
