Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)
Remények és keservek
felszínén nem látható képződményeivel. Amikor hírét vettük, hogy Jakucs László és csapata felfedezte hazánk második legnagyobb cseppkőbarlangját, minket is elkapott a kutatási láz. Az elsők között látogattuk meg az „új” barlangot, megismerkedtünk Jakucs Lászlóval, és kapcsolatunk egyre szorosabb barátsággá fejlődött. Jakucs akkor már „magas” tisztséget viselt: ő volt az aggteleki barlangok igazgatója. Elárultuk neki titkos vágyunkat: szeretnénk mi is bekapcsolódni a felfedező kutatásokba.- Rajtatok áll! - felelte mosolyogva az igazgató. - Ismeretlen barlangok egész sora várja bátor feltáróit az Aggtelekikarsztvidéken. A biztató szavak új erőt adtak, nagy elhatározást szültek. Megyünk Aggtelekre új barlangot feltárni! Ennek reményében kerültek a szini állomásra a különös csomagok. De mi köze ennek a sok kacatnak a feladóként megjelölt „Élelmiszeripari Minisztériumhoz”? Barlangot „véletlenül” is felfedezhet valaki, aki a karszt vadonéban portyázik és a sűrű bokrok közt rábukkan egy elrejtett sötét nyílásra. A tervszerű, tudományos barlangfeltáráshoz azonban nem elégséges egy-két ember szerencséje, akár lelkes igyekezete: csoportos összefogásra van szükség. Akkoriban előadóként az Élelmiszeripari Minisztérium pénzügyi osztályán dolgoztam. Munkahelyemen működött egy sportkör, amely a többi élelmiszeripari üzem sportklubjához hasonlóan a Kinizsi nevet viselte. Szakosztályai sorában szerepelt a természetjárás is, és ennek keretében szerveztem meg egy barlangjáró—barlangkutató csoportot. így nevet, „fedőszervet” kapott a kis társaságunk, ami azzal az előnnyel járt, hogy a sportkör költségvetéséből nekünk is csurrant-cseppent egypár forint, s abból kötelet, karbidot és hasonlókat vásárolhattunk. A barlangkutatás — veszélyessége miatt - csak kevesek kedvtelése, egyfajta „megszállottságot” igényel a művelése. Magából a minisztériumból csak néhány fiatal vállalkozott az efféle időtöltésre, a csoport mintegy 25 főnyi tagsága 11
