Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Remények és keservek

máshonnan verbuválódott. Volt köztük mérnök és vasesztergályos, asztalos és bőrdíszműves, agronómus és zenész, tanár és tisztviselő. A természet szeretete, az ismeretlen utáni vágyakozás egyéniséghez kötődik, s nem foglalkozási ágakhoz, kényszerű munkahelyi beskatulyázáshoz.

Amikor híre ment, hogy csoportunk 1954 nyarára barlangkutató expedíciót tervez az Aggteleki-karsztvidékre, nagyon sokan jelentkeztek. Legtöbbjük azonban csak „érdeklődött”, de amikor megtudták, hogy a barlangkutatás nem műszeres vizsgálatokból, tudományos megfigyelésekből áll, hanem csákánynyelet kell ragadni, nehéz kalapáccsal kell a hatalmas kemény sziklákat felaprítani, s a súlyos éles köveket hideg sárban-vízben fekve kell továbbadogatni: a jelentkezők többsége csendben eltűnt. Pláne, amikor meghallották, hogy mindezért a nehéz, életveszélyes munkáért nem jár fizetség, sőt az expedíción mindenki csak az évi rendes szabadsága terhére és saját költségére vehet részt.

Az elriasztó feltételek ellenére mintegy húsz tagú önkéntes kutatócsoport állt össze. Az elindulás előtti utolsó megbeszélésünket 1954. július 28-án este tartottuk a budai Margitkert vendéglőben. Eleget tettünk a természetjáró szakosztályunk óvatos vezetője felkérésének: mindannyian aláírtunk egy nyilatkozatot, miszerint az expedíción saját elhatározásból, önkéntes alapon veszünk részt, és az esetleges balesetért a sportkört semmiféle felelősség nem terheli.

...Most pedig előveszem expedíciós naplómat, s megfakult lapjairól idézem az eseményeket, ahol szükséges, magyarázattal kiegészítve.

Két falu - egy barlang

1954. július 31.

Ezen a szombati napon kora délelőtt öt vidám hátizsákos fiatalember szállt le a perkupái állomáson a Bódva-völgyi vicinálisról. Ok alkották az expedíció előkészítő, szálláscsi12