Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Függelék

karbidlámpát tartva, még kapaszkodni sem tudott rendesen. De jött velünk, fogait összeszorítva, erős akarással...

... Az ismert szakaszon áthaladva, elértük a korábbi végpontot jelző homokbuckát. Gyönyörű cseppkőlabirintuson át törtünk utat, majd egy magas omladék torlaszolta el a folyosót. Nagyon régen képződhetett, mert a tetején már egy háromméteres sztalagmit ágaskodott. Alatta nem lehetett átkúszni, fel kellett mászni a tetejére. Csupor Pista számára ez volt az igazi megpróbáltatás: egy kézzel sziklafalat mászni! De sikerült! [Később létrát építettünk az átmászáshoz, innen kapta ez a hely a Létrás-terem nevet.]

Hasadékszerű, magas, de keskeny kanyonban vezetett a barlangi ösvény. Már fogalmunk sem volt, milyen irányba tartunk. Tájolót nem hoztunk magunkkal, érzékeinket pedig összezavarta a temérdek kanyar. Csak sejtettük, hogy északias irányba vezet a barlang, s nem délre, Teresztenye felé.

Az egyik kanyar előtt jobb oldalon drapéria formájú, fehér képződmények csüngtek a falon. Mintha sorjában elhelyezett fehér zászlókat lengetne a szél. A cseppkőlemezek alig 3-4 milliméter vastagok, átvilágít rajtuk a mögéjük helyezett lámpa fénye. Óvatosan megkocogtattuk körmünkkel, mire csodálatos csengő hangot adtak. Minden zászlónak más magasságú hangja van, kis gyakorlással úgy lehetne játszani rajtuk, mint egy xilofonon.

... Csupor Pista a megerőltető úttól egyre nehezebben, lassabban mozgott. Fogytán az ereje, már csak az akarat vitte tovább. Meg-megállt, majd tántorogva követett bennünket. Végül megszólalt:- Dénes! Nem akarok terhetekre lenni. Menjetek tovább. Én majd szép lassan visszatalálok...

Négyen maradtunk. Nagyobb sebességre kapcsoltunk, ki tudja, milyen hosszú út áll még előttünk.

Az újabb különleges látnivaló, amely megállásra késztetett: a jobb oldal sziklarepedéséből mintegy két méter hoszszan össze-vissza gabalyodott, öt-tíz centi hosszú, de csak

114