Balázs Dénes: A csepegő kövek igézetében (Érd, 1994)

Függelék

néhány milliméter átmérőjű „görbe cseppkövek” tűntek elő. A szakemberek heliktitnek nevezik ezeket a képződményeket, melyeknek a keletkezése körül akkoriban nagy viták folytak. Magyarországon ritkaságszámba mentek, csak a Béke-barlangban bukkantak rá több helyen, de ilyen tömegben csak a „mi” barlangunkból vált ismertté. Mivel füzérként húzódott végig a sziklafalon, Nagy koszorúnak neveztük el, megkülönböztetvén egy másik, sokkal szerényebbtől, a Kis koszorútól. Nem sokkal távolabb ugyanilyen fejmagasságban felfedeztük a legszebb magányos heliktitet: a Nagy agancsot, melynek két, egyenként 15 centiméteres szára pontosan szarvasagancsra emlékeztetett. [Sajnos, pár évvel később ezt az egyedülálló képződményt egy ismeretlen barlangi látogató - feltételezzük, hogy véletlenül - letörte, így ma már nem létezik.]

Egy éles kanyar után a barlang eddigi hasadékjellege megváltozott, egyre jobban lealacsonyodott. Az utolsó látványos cseppkőképződmény egy színes drapéria, mely a ferde jobb oldali falról ereszkedik le. Körülbelül 3 méter magas, 25-30 centi széles és alig egy centi vastag. Hosszanti irányban színes sávokból áll: pasztellsárga, narancs, vörös csíkok váltogatják egymást. Mivel kisebb testvérei is vannak: Nagy lobogónak neveztük el.

Jó, hogy Pista nem jött el idáig, mert számunkra is egyre fárasztóbb lett a járás. Nem is jártunk, inkább csak a térdünkön kúsztunk. Aztán már négykézláb sem fértünk el a mennyezet és a patakmeder szintje között. Kénytelenek voltunk hasra vágódni, és békamódra kapálódzva toltuk előre magunkat a kavicsos homokban. Ez a hírhedt Kuszoda, amely későbbi méréseink szerint 64 méter hosszú, átlagos magassága 52 centi, de egy kb. tízméteres szakaszon csak 30 centiméter, tehát egy erősebb csontozatú termetes férfi beleszorul. Szerencsére szélessége elég nagy, közel másfél méter, így széttárt karokkal, lábakkal kapálódzva átpréselődhettünk a legalacsonyabb részeken is. [Később próbaásásokat

115