Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Tűzből született föld

Tekintetemet a kalderáról az ellenkező irányba vetettem. Szerencsére a gomolyfelhők még nem árnyékolták be a tájat, így messzire elláthattam. Északkelet felé a Terevaka-vulkán terpeszkedik, oldalát kisebb-nagyobb kúpok teszik változa­tossá. Távolabb, a sziget túlsó felén emelkedő Poike-hegynek már csak a párába vesző körvonalai bontakoztak ki. A Húsvét-sziget kialakulása gondolkodóba ejtette a föld­tani szakembereket. Miért éppen itt, a Csendes-óceánt körül­vevő vulkanikus gyűrűtől távol szakadt ki a Föld kérge, s hozta létre ezt a magányos tűzhányó szigetet? A magyarázat csak azután született meg, hogy aprólékosan feltérképezték az óceáni medence aljazatát és mintákat vettek belőle. Kide­rült, hogy az óceánfenéken észak-déli irányban egy hosszanti hasadékból magma áramlik fel, s megszilárdulva ékszerűen taszítja szét nyugatra és keletre a két oldalán elhelyezkedő víz alatti kőzetlemezt. A Húsvét-sziget térségében ezt a hatalmas, láthatatlan kéreghasadékot keresztirányban egy másik törésvonal metszi, s a találkozási ponton olyan nagy mennyiségű bazaltláva tört fel, hogy csúcsa a víz fölé tornyo­sult. így született meg több millió évvel ezelőtt az Os-Húsvét­­sziget. A sziget derékszögű háromszöghöz hasonlító alakját há­rom vulkán összenövése alakította ki. Legidősebb az utóbb említett, a sziget keleti nyúlványát alkotó Poike. Öreg korára vall megjelenése is, a tenger hullámverése három oldalról alaposan megcsonkította, széleit lenyesegette. A feltárult alsó bazaltrétegből vett mintát laboratóriumban argon-mód­szerrel megvizsgálták, és korát hárommillió évesnek talál­ták. A Poike tetején egy sekély, erősen lepusztult kráter helyezkedik el, a Puakatiki, peremének legmagasabb pontja 370 méter. A Poikénél valamivel fiatalabb képződmény—talán másfél millió éves - a kalderájáról nevezetes Rano Kau. A tenger hullámverése ezt a hajdani tűzhányó szigetet is alaposan körülcsipkézte, sőt szigetecskéket, szirteket szakított le róla. Jelenleg legmagasabb pontja 324 méter. 24

Next

/
Thumbnails
Contents