Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

Quo vadis Rapa Nui?

az idegen turisták még jobban elárasztották Rapa Nuit. Az adminisztráció és a szaktudást igénylő munkakörök ellátására több száz chilei ember („continentales”) költözött át a szigetre. Az idős rapanuik félrehúzódtak tőlük, a fiatalság körében viszont annál gyorsabban hatott az akkulturáció mind külsőségekben (öltözködés), mind életszemléletben, viselkedésben.

Tény, hogy az elmúlt évtizedekben a rapanuik életkörülményei sokat javultak. Nagyszámú családi ház épült, bevezették a villanyt és vizet, a lakásokban megszaporodtak a hűtőszekrények és különféle elektromos háztartási gépek. A fűtés eleve szükségtelen a kellemes szubtrópusi éghajlat következtében, a főzéshez pedig palackos gázt használnak, ami egész évben korlátlanul kapható. Sebes Tibor még azt írta 1973-ban, hogy aki a szigetre indul, vigye magával a legszükségesebbeket - szappantól a gyufáig, aszpirintől a fogpasztáig. Ez már a múlté! A gomba módra elszaporodott üzletekben mindaz kapható, ami a kontinensen egy hasonló nagyságú településen.

De miből él a lakosság, mivel foglalkozik? Hajdanában a juhtenyésztés volt a sziget fo gazdasági ága, a gyapjú és birkahús jelentette az exportot. Manapság alig néhány birkanyáj van a szigeten - ezeket az állatokat is csak a helyi húsigény kielégítésére tartják. A földeket nem művelik, legfeljebb Hanga Roában találunk zöldséges és gyümölcsös kerteket. Az ipar csupán a szolgáltatásokra korlátozódik. Ezek után ismét felmerül a megválaszolatlan kérdés: miből él a nép?

Kétségtelen, hogy napjainkban a legfontosabb pénzforrás az idegenforgalom, a lakosságnak legalább a fele közvetlenül vagy közvetve a „turistaiparból” szerzi jövedelmét. Több szálloda, tucatnyi penzió fogadja a vendégeket, és az átfutó, csak pár órát itt-tartózkodó repülőutasok is sok pénzt hagynak a szigeten. Abszolút számban az idegenforgalom nem nagy, de a lakosság kis létszáma miatt az egy szigetlakóra jutó vendégfogadás világrekordot jelent.

145