Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)
Quo vadis Rapa Nui?
fel. Kiko mellém szegődött, együtt ballagtunk ide-oda. Megmutatta az iskolát és a kórházat, Englert atya és Eyraud testvér sírját. A járda természetesen ismeretlen fogalom a falusias Hanga Roában. Az úttesten baktattunk, időnként autók zúgtak el mellettünk. Feltűnt a kanyarban három motorkerékpáros, akik feltehetően versenypályának használták az utcát, mert éktelen robajjal száguldottak végig rajta. Nyomukban magasba szállt a finom vörös por, ködként ülte meg a levegőt. Az ifjak - mintha csak minket akarnának bosszantani - az utca végén megfordultak és újból felkavarták körülöttünk a port. Kiko nem állhatta meg szó nélkül:- Camberros! Huligánok! Amikor én fiatal voltam, gyalog jártunk, vagy legjobb esetben lovon. Most pedig minden gyerek motorra vágyik, magnót bömböltet, diszkóba jár! Hát igen! A szigetlakok élete napjainkban recsegve-ropogva változik. A szociológusok azt mondják: felgyorsult az akkulturáció. Ez a csúnya idegen kifejezés azt jelenti, hogy „valamely nép idegen hatásra kultúrát cserél”. A jelen esetben az ősi rapanui hagyományokat elnyomja, kiszorítja az erőszakosan terjedő nyugati civilizáció. Ez a folyamat már régen megindult, gondoljunk csak a szigeten megtelepedett misszionáriusokra, farmerekre vagy az idelátogató tudományos expedíciókra, de a robbanászszerű hatások a második világháború utáni években zúdultak a rapanuikra. Az 1960-as évek közepén a chilei kormány hozzájárult ahhoz, hogy az USA műholdkövető állomást létesítsen a szigeten. Ennek egyik előfeltétele volt a repülőtér megépítése. Hadihajókon százával érkeztek az idegenek és gépeik, táboraikban új életformákkal és szokásokkal ismerkedtek meg a szigetlakok. De nemcsak megcsodálták, hanem nagyon gyorsan el is sajátították az addig soha nem látott gépi technika kezelését. Amikor 1967-ben elkészült a repülőtér, megindult a kőszobrokra kíváncsi turisták áradata, és hozta az újabb civilizációs behatást. Salvador Allende hatalomra jutásakor 1970-ben az amerikai katonák ugyan távoztak, de 144
