Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában (Érd, 1993)

A beszélő táblák rejtélye

és borogatószert. Fél óra múlva már bepólyázott lábbal hevertem az ágyon és Métraux könyvét olvastam - az ő barlangi kutatásairól. Izgatott azonban a vízumügy. Másnap reggel Kiko szom­szédban lakó unokaöccse vállalkozott rá, hogy motorkerék­párján bevisz a kormányzóhoz. Amint bebicegtem a titkárnő­höz, kezembe nyomott egy levelet: ma érkezett részemre Santiagóból, a francia nagykövetségről. Nagyot dobbant a szívem: talán mégis megnyílik előttem Tahiti vaskapuja? A vaskos borítékból egy halom vízumigénylési űrlap ke­rült elő. A kísérőlevélben arra kérnek, töltsem ki őket, mellékeljek hozzájuk fél tucat fényképet, küldjem el Santia­­góba, ők továbbítják Párizsba, és ha választ kapnak, majd értesítenek. Ismerve az effajta ügyintézést, az legalább két­­három hónapig eltart. Nekem viszont egy hét múlva lejár a meghosszabbított tartózkodási engedélyem. Bementem a kormányzóhoz, hogy tanácsot kérjek tőle.- Nincs jogom további hosszabbítást adni — tárta szét karjait Sergio Rapu.- Akkor kérem, hogy hivatalosan Tahitiba toloncoljon ki - ajánlottam.- Ott sem fogadják be, visszaküldik - felelte.- Tehát nem marad más hátra, csak a börtön...- Egy hét alatt még sok minden történhet - nyugtatott meg a régészből lett kormányzó és jóindulatúan megvereget­te vállamat. Bizonyára másképpen alakult volna a dolog, ha Santiagó­­ban működött volna a magyar nagykövetség. De utazásom még Pinochet tábornok diktatúrájának idejére esett, s akko­riban a magyarok nemkívánatos személyeknek minősültek Chilében. A motoros fiú megvárt és visszafuvarozott Kikóhoz. Házi­gazdám ismételten megnyugtatott: családtagnak tekint, ad­dig maradok nála, míg dolgaim nem rendeződnek. 122

Next

/
Thumbnails
Contents