Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 14. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 2005)

ÉRTEKEZÉSEK - Uhrin Gábor: Érd és környéke növényföldrajza és növénytársulásai

társulások alakulnának ki a helyükön. így csökkenthető lenne az elmúlt években rohamosan elszaporodott, az egészségügynek és az allergiás betegeknek is legnagyobb gondot okozó parlagfű (Ambrosia ebitior) mennyisége. Az emberi építkezések (út, vasút és a házak, üzemek) miatt egyre több romtalaj (rudeális) keletkezik. A városban és környezetében rohamosan szaporodnak az illegális szeméthegyek. Ezeken telepednek meg a külön­böző nitrogénkedvelő és egyéb gyomnövények. A már említett gyomok mellett, a keszegsabita (Lactuca serrioba), az orvosi somkóró (Melilotus officinalis), a foltos bürök (Conium maculatum), a vadmurok (Daucus carota), a különféle kutyatejek (Euphorbia), a mezei csorbóka (Sonchus arvensis), a betyárkóró (Conyza canadensis) és a bojtorján (Arctium lappa) fordulnak elő leggyakrab­ban sok más növény mellett. A TÉTÉNYI-FENNSÍK NÖVÉNYFÖLDRAJZA A természetföldrajzi és növényföldrajzi adottságok A Tétényi-fennsík a Dunántúli-középhegység kistája, a Budai-hegység legdélibb része. A Szidónia-völgytől Ny-ra eső részét Érdi-fennsíknak nevezzük. A törés­vonalakkal felszabdalt, döntően mészkőből álló táblái DK-ÉNY-i irányban megbillentek és a Dunától fokoza­tosan emelkednek 250-300 m tengerszint feletti magas­ságba. Legmagasabb pontjai az Anna-hegy (267 m) és az Iharos-hegy (334 m). Nyugaton több lépcsőben szakad le a Benta-patak völgyére. Földtanilag viszonylag fiatal képződmény. Legidő­sebb kőzetei az alsó-miocén korszakban lerakódott, megközelítően 22-17 millió éves kavicsos-homokos üledéksor, amely az érdligeti vasútállomástói É-ra az Anna-hegyig és ÉNY-i irányba a Hamzsabégi erdő hegyhátáig található meg. Ettől NY -ra a mészkő az uralkodó kőzet. Az idősebb, 16-15 millió éves lajta­mészkő a tortonai tenger maradványa, Sóskút hatá­rában a felszínen található. A fennsík többi részét az előbbire rátelepült 13-12 millió éves szarmata mészkő uralja, amely a csökkent sótartalmú szarmata tenger parti fáciesének maradványa. Ebbe a durva mészkőbe véste szép szurdokvölgyét Sóskút határában a Benta­patak. A felső-pleisztocén lösz csak foltokban maradt meg. A délies lejtők bőséges napsütésben részesülnek. A lehulló kevés csapadék gyorsan beszivárog a mészkő repedésein és a felszín alatt folytatja útját a Duna irányába. A rétegfej végződéseknél több kisebb-nagyobb karsztforrás képződött. A nyári intenzív záporok vízfe­leslege a vízmosásokban lezúdulva eróziós szurdokvöl­gyeket alakított ki, fokozva a táj változatosságát. A felszín vízrajzi képe a pleisztocén korszak végén jelentősen megváltozott. A Budai hegységben eredő egykori vízfolyások, amelyek a fennsíkon folytak keresztül, a Budaörsi-medence kialakulásával szárazzá váltak. Az egykori vízfolyások nagyságára és erejére utalnak a bennük visszamaradt, hatalmas -akár több mázsás- gömb alakúra formált mészkőgörgetegek. Ehhez hasonlót az erdélyi Tordai-hasadékban talál­hatunk. Ma már csak kisebb erek erednek a fennsík terüle­tén. Ezek a Bara-, a Sulák- és a Kutyavári-patak. Egyes vélemények szerint a város neve is a vízfolyásokra utal -ér+d = erecske (patakocska) értelmezésben. Az egykor erdőben-vadban gazdag - egyébként vízhiányos - fennsík vízellátásában nagyon fontos szerepet játszhattak. A táj fejlődésében napjainkban a természeti erők mellett az ember tevékenysége a döntő tényező. Megváltoztatta a növénytakarót, utakat, bányákat létesítve átalakította a felszínt. Talajai nagyrészt a mészkövön és törmelékén kialakult vékonyszelvényű magas humusztartalmú fekere rendzina. A kavicsos-homokos, valamint a löszös, jobb vízgazdálkodású kőzeteken, Parkvárostól északra különböző minőségű barna erdei talajok képződtek. Ez a terület növényföldrajzilag a Pilis-Budai flórajá­ráshoz tartozik. Az egykor nagy kiterjedésű Hamzsabégi erdőt a korabeli térképek is feltüntették. A klímazónális fás növénytársulás mellett a lejtőkitettség, az alapkőzet és a vízellátás hatására megjelennek az extrazónális és edafikus társulások, amelyekben számos értékes növény­fajt találunk. Közöttük igen sok a ritka és értékes faj. Növénytársulások L Tölgyesek Az Érdi-fennsík magasabb részein Érdtől Biatorbá­gyig, valamint Törökbálint határában található klíma­zónális erdőtársulás. Főleg az alsó-miocén kavicsos­homokos kőzeten, részben mészkövön, illetve a völ­gyekben megmaradt vékony löszön alakult ki. A jobb vízgazdálkodás hatására barna erdei talaj képződött. A köves-kavicsos, vagy enyhén savanyú talajokon cseres­tölgyes (Quercetum petreae-cerris), a löszös, szárazabb térszíneken tatárjuharos lösztölgyes (Aceri tatarico­Quercetum) maradványai találhatók. Az egykori erdő az egész Tétényi-platót beborítorta a Dunáig, s vadállománya rendkívül gazdag volt. Jelentőségére a középkori elnevezések utalnak, mint pl. Torbágy-Östulokvölgy, vagy más feltételezések szerint a város Erdu= erdő néveredeztetés. Itt vadá­szott Mátyás király és itt őrizték a legenda szerint vadászkutyáit (Kutyavár). A történelem során az erdők

Next

/
Thumbnails
Contents