Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)

ÉRTEKEZÉSEK - Ifj. Hartha Lajos: Magyar tudósok mágneses megfigyelései a sarkkörön túl, 1769-ben

zott ki, amely szerint az északi fény voltaképpen a Nap és a Hold fényének visszaverődése és szóródása a légkör magasabb rétegeiben lebegő jégkristályokon [11]. Utóbb kitűnt, hogy Hell megállapítása a mágneses háborgások és a sarki fény feltűnések összefüggésének hiányáról téves. Kérdés azonban, miért nem jelezte a deklinatórium a mágneses háborgásokat a sarki fény feltűnések idején? A várdői észlelések feldolgozása során feltűnt, hogy a műszer iránytűje szokatlanul „lusta" volt, gyakran hosszabb időn át semmilyen változást sem mutatott. Az észlelések grafikus ábrázolásából az is kiderült, hogy egyes esetekben hosszabb nyugalom után a deklinatórium ugrásszerűen megváltoztatta a tű irányát, de ezt követően megint tartósabb nyugalom következett. Mindez arra utalt, hogy a Kratzenstein-féle mágneses műszerben valami gátolta az iránytű szabad lengését. Legvalószínűbb, hogy a hegyes tű csúcsa, amelyre a mágnes támaszkodott, szállítás vagy kipróbálás közben kicsorbult, esetleg kissé elhajolt. Ezért a mágnestű csapágya súrlódott a tűhöz, és nem követte mindig a mágneses tér irányának változásait. (Elképzelhető, hogy a tű közepén levő csapágy belseje sérült meg.) Ez a hiba az olcsóbb iránytűknél manapság is gyakran előfordul. Lehetséges, hogy utóbb maga Hell Miksa is észrevette a mágneses méréseknek ezt a hibáját, és ezért nem közölte nyomtatásban ezeket az észleléseket. Mindenesetre annyi tény, hogy ez lehetett az oka a sarki fényt kísérő mágneses háborgások negatív megítélésének. így Hell Miksát alighanem egy hibás műszer bizonytalan adatai késztették a téves sarki fény-elmélet felállítására. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a várdői mágneses mérések értéktelenek. A deklinatórium - ha lustán is - de követte a mágneses tér változásait, és helyesen jelezte a deklináció irányát, valamint átlagos értékét. Csupán a gyors és nagyobb mértékű ingadozások követésére bizonyult alkalmatlannak. Ily módon a hiba ismeretében az adatok jól felhasználhatók. Hell, Sajnovics és Borchgrevink a visszafelé vezető úton számos földrajzi szélesség mérést végeztek, és ezek egy részét összekapcsolták az észlelési helyen megfigyelhető deklináció megállapításával. Sajnovics János naplójából kiderül az is, hogy Norvégia partjain, majd a Skandinávfélsziget déli részén, a szárazföldön áthaladva, hol határozták meg a földmágneses tér irányát. Sajnos azonban Sajnovics a mért értékeket nem jegyezte fel, különálló táblázatra e mérésekre vonatkozóan még nem bukkantunk. Majdnem bizonyos azonban, hogy ezeket a deklináció méréseket Hell és Sajnovics átadták a koppenhágai Akadémiának, így azok felhasználásra kerülhettek [10]. A várdői mágneses mérések feldolgozása Hell és Sajnovics a várdői megfigyeléseket soha sem dolgozták fel. Éppen ezért érdemes röviden áttekinteni, hogy milyen tanulságokat vonhatunk le mai ismereteink szerint a két évszázadnál régebbi földmágneses mérésekből. vard0 1769. V A földmágneses deklináció napi középértékei Várdó'n, 1769• április 28. és június 20. között. A függőleges tengelyen az iránytű nyugati elhajlásának szöge a földrajzi északtól. A felső sorban a mágneses háborgatottsági index értékeinek változása látható. Ehhez mindenekelőtt a mérési adatokat kellett egyöntetűvé tenni. Tudósaink kétszer helyezték át a mágneses műszert, és május 20. után két iránytűvel párhuzamos méréseket végeztek, hogy a deklinatórium áthelyezése következte 1769. május V.8. 10. 11. Egy erős mágneses háborgás deklináció ingadozása a váráén mérések szerint, 1789. május 8-10. között.