Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)

ÉRTEKEZÉSEK - Ifj. Hartha Lajos: Magyar tudósok mágneses megfigyelései a sarkkörön túl, 1769-ben

ben előálló változásokról felvilágosítást kapjanak. Az első műszer áthelyezése után a mért deklináció értéke megnőtt. Ezt az eltérést azonban nem egyenlítettem ki. Ezzel szemben a május 20. után a régi és az új helyen mért adatokból párhuzamos mérési sort állítottam össze, és egy függvényt vezettem le, amely révén a két adatsor egymásra átszámítható, így állt elő a végleges, redukált megfigyelési sorozat. Terjedelmi okokból itt csak a mérésekből számított és redukált napi középértékeket közlöm. A napi többszöri leolvasásból azonban meghatároztam egy olyan adatsort is, amely Hell korában még ismeretlen volt: a háborgatottsági indexet (i). Ez az iránytű nyugtalansága alapján azt jelzi, hogy a normális napi hullámzáshoz viszonyítva milyen mértékű volt a mágneses deklináció nyugtalansága. A háborgatottsági index 0,1 és 2 fokozata a teljesen nyugodt, mérsékelten háborgatott és erősen háborgatott napokat jelenti; az átmeneti fokozatokat 0+ és 1+ jelzi, míg a 2+ rendkívüli mágneses „vihart" jelent. A mágneses deklináció átlagos értéke Várdő szigetén, 1769-ben: az első felállítási hely méréseit figyelmen kívül hagyva, május 3. és június 20. között az összes adatból 2,97 fok W (nyugati elhajlás) adódik. Ha csak a nyugodt és a mérsékelten háborgatott napok adataiból számolunk, úgy az átlagos deklináció 3,44 fok W. Az expedíció mérései szerint tehát 1769. május és június során a mágneses iránytű Várdő szigetén 3-3,5 fokkal hajolt el nyugati irányba a földrajzi északtól. Ez az adat azért igen fontos, mert jelentősen növeli a földmágneses tér magas északi szélességeken az elmúlt századokban észlelt irányaira vonatkozó ismereteinket. Christian Hansteen norvég fizikus, majd a holland Willem van Bemmelen, a régi hajónaplók és más észlelési adatok felhasználásával már régebben megszerkesztették a Föld deklinációtérképeit, a XVI. századtól a XLX. illetve a XX. század elejéig [12]. Ezekből kitűnik, hogy a mágneses deklináció zérus értékét jelző görbe (vagyis ahol az iránytű által mutatott észak-déli irány egybe esik a földrajzi északkal) ÉszakEurópában 1700 és 1800 között a Kola-félsziget és Várdő táján húzódott. A magyar „Vénusz-átvonulás expedíció " obszervatóriuma Várdőn. Az alacsonyabb, keresztben húzódó építmény magas, keskeny ablakai az észlelőrések, középen volt a deklinatórium. (Rézmetszet Hell rajza alapján, 1771.)