Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)

ÉRTEKEZÉSEK - Vajkai Zsófia: Magyar László Angolája - portugál szemmel

Földrajzi Múzeumi Tanulmányok, 13- szám, 2004. pp 25-35. Érd MAGYAR LÁSZLÓ ANGOLÁJA - PORTUGÁL SZEMMEL Vajkai Zsófia ÖSSZEFOGLALÁS Magyar László Biében - Afrika egykor legjelentősebb cseretelepén - élt és dolgozott. Akkor került ide, amikor a rabszolgakereskedelem betiltása végett, Afrika főleg az elefántcsonttal kapcsolódott be a kontinensek közötti árucserébe. Ennek beszerzése és a portugálok hegemóniájának megőrzése ösztönözte a Biében megtelepedett kereskedőket ismeretlen területek bejárására. Magyar László is ez utóbbi cél miatt került kapcsolatba a portugál hatóságokkal. Sorsának hasonlósága összeköti őt Silva Portoval, kinek fennmaradt munkái hozzásegítenek, ahhoz, hogy a Magyar Lászlót körülvevő afrikai világot jobban megismerjük. Afrika a XIX. sz. közepéig a nemzetközi kereskedelembe indirekt módon, az Amerikába küldött rabszolgákkal kapcsolódott be. A rabszolgák megtermelték azokat az árucikkeket pl. gyapot, cukor, dohány - amelyek Európát érdekelték. Európa iparcikkekkel fizetett, mind Amerikának, mind Afrikának: ez utóbbi esetben leginkább az amerikai gyapotból előállított textíliákért szereztek a kereskedők újabb és újabb rabszolga-szállítmányokat. [1] Ezt a mechanizmus szolgálta a portugál gyarmaton, Angolában működő széles kereskedőhálózat is. Mégpedig úgy, hogy a part menti városokból karavánokat indítottak a szárazföld belsejébe, oda, ahol üzletet reméltek. A karavánok útját közvetítő állomások segítették olyan területeken, ahol a portugálok még nem vetették meg a lábukat, s csak laza, adminisztratív szálak fűzték a jól kiépített tengerparti városokhoz. Egyik ilyen, talán a legfontosabb volt Bié, a XVIII. század végétől a XX. század elejéig. [2] Bié, ahová Magyar Lászk) akkor érkezett, mikor az előbb említett mechanizmus kezdett felbomlani, amikor a meggazdagodás új útjait kellett keresni a régi embereknek is. Biét minden szempontból alkalmasnak találták azok, akik Afrikában akarták megcsinálni a szerencséjüket. Aránylag közel van Benguelához, az egyik akkoriban legfontosabb rabszolgakikötőhöz. Luandával, a főkormányzói székhelylyel is bejárt karavánutak kötötték össze. Klímája jó, népe barátságos, kereskedésben gyakorlott és ügyes - mint azt Magyar László is többször igazolta. Fekvésénél fogva alkalmas volt arra, hogy expedíciókat szervezzenek onnan a szárazföld belsejébe, ismeretlen utakra. Már a XVIII. század második felében kezdtek ott letelepedni a fehér rabszolga-kereskedők. Portugálok, brazilok, zöldfokiak, dezertőrök, szökött fegyencek húzódtak itt meg a törvény elől menekülve, vagy csak egyszerűen kalandvágyból. A hatóságoknak nem állt érdekükben, hogy utánuk nyúljanak, mert remekül ellátták a partvidéki kereskedőket áruval. Érdekükben állt viszont a portugáloknak, hogy ezeket a kereskedőket vonzáskörükben tartsák, hogy nekik dolgozzanak, ne más gyarmatosítóknak. Ezért, éigymond rendet tartani a kereskedők közt 1769ben Biében helyőrséget alapítottak. Parancsnokának nem volt sok hatalma, a rendet helyi főnökökkel összefogva tudta fenntartani. A helyiek beletörődtek ebbe a laza portugál előrenyomulásba, mert néhány csata után rájöttek, hogy jobban járnak, ha kereskednek a fehérekkel, mintha azok minduntalan feldúljak a javaikat. [3] A XIX. század elején már kiépült viszonyok vannak Biében. A helyőrség parancsnokának feladata a kereskedelem segítése, de a földművelés és az ipar előmozdítására is kap megbízatást. [4] Mintegy 200 kereskedő héizódott akkorra a közelbe. Van már papjuk és iskolájuk is. Bié ekkor karavánok pihenőhelye és hatalmas cseretelep. Az itt letelepülő fehérek integrálódtak abba az afrikai közösségbe, ahol éltek. Mindegyik felépítette a libátáját. - t.képp. erődített település - s annak kerítésén belül élt afrikai családjával, rab-