Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)
ÉRTEKEZÉSEK - Vajkai Zsófia: Magyar László Angolája - portugál szemmel
• ; • : 'Ï,.. W• f\ Magyar László szolgáival és szabad cselédjeivel. Igénybe vették, és sok esetben közvetítették az afrikaiak felé a portugál hatóságok csekély támogatását, de függetlenül, szabadon éltek és utaztak. A helyi főnök, a soba, gyakorlott vezetőket biztosított nekik, sokszor megvédte a karavánokat a kereskedésre kevésbé hajlamos népek támadásától. A rendelkezésre álló anyagból úgy látszik, hogy a helyi főnökök támogatása igen sokat nyomott a latban, ezért is soha nem jutott eszébe egy kereskedőnek sem, hogy az adót megtagadja tőlük, legfeljebb annak mértékén vitatkoztak. [5] (Pl. 1830-40 közt az egyik soba elűzte a kereskedőket, aminek az lett a következménye, hogy elfogytak az addigra megszokott és kedvelt európai pamutszövetek, kénytelenek voltak faháncsból, léiből ruhát készíteni.) [6] A biéi kereskedelemről, a karavánutak szervezéséről a legtöbbet Antonio Francisco Silva Porto naplóiból tudhatunk meg. [7] Silva Porto Magyar Lászlóval egyidős portugál, aki mindössze 12 éves volt, amikor Brazíliába utazott kereskedést tanulni, és szerencsét próbálni. 1838-ban áthajózott Angolába, Biében telepedett le. Pályája Magyar Lászlóéhoz igen hasonlóan alakult, azzal a különbséggel, hogy neki jóval hosszabb élet adatott meg. Hivatásos kereskedő, karavánutas lett, ő is afrikai családot alapított. 1852-ben a benguelai kormányzó őt bízta meg azzal, hogy szárazföldi úton jusson el Mozambikba. Találkozott Livingstone-nal, s ez csalódást, keserűséget okozott neki. A lisszaboni Sociedade Geographica állandó tudósítója volt, de életében a megérdemelt elismerést sem anyagi sem erkölcsi téren nem kapta meg. 1890ben, 76 éves korában öngyilkos lett, mikor úgy érezte, hosszú élete minden tapasztalata kevés ahhoz, hogy megakadályozza az afrikaiak és a portugálok közti békétlenkedést. Ötven ént élt Afrikában, s ezalatt naplót vezetett. Közepes műveltségű ember, hivatásos kereskedő volt, akit nem kötöttek „európai előítéletei", régen elszakadt a portugál társadalomtól, viszont Afrikát szerette, elfogadta, s belülről nézte az ottani életet - éppúgy, mint Magyar László. Naplójának tanulmányozását elengedhetetlenül szükségesnek tartom ahhoz, hogy Magyar László körülményeit jobban megismerjük, s talán egyszer életének utolsó szakaszát is megpróbáljuk felderíteni. Tehát Silva Porto naplójának segítségével megpróbálom röviden felvázolni a biéi kereskedők tevékenységét abban az időszakban, amikor ebben Magyar László is érintve volt. [8] Luandában akkoriban 33 nagy kereskedőház működött, amelyek rabszolgát szállítottak Amerikába, s európai árucikkeket juttattak értük a kontinens belsejébe. A közvetítő szerepet a Biében megtelepedett rabszolgakereskedők látták el. A rabszolgákért cserébe legkedveltebb volt a pamutszövet, amelynek szállítása viszonylag egyszerű, s mindig is jó fizetőeszköz. Másik árucikk az üveggyöngy, amelyért általában a karavánutak idején az élelmiszert tudták biztosítani, itt azonban nagyobb volt a kockázat, mert ezek divatja változott az afrikaiak körében, s sokszor előfordult, hogy cserélhetetlen lett egy-két év alatt. A fegyverek szállítása jóval nehezebb volt. Ezt általában a biéi kereskedők is csak maguknak, saját embereiknek és a törzsfőnököknek vitték. Ugyanez volt a helyzet a puskaporral is. A pálinka csak az 1890-es években lett jelentős cserealap, de már Magyar László ott tartózkodása idején is Biébe azért elég sok került. Mindezek az árucikkek a luandai kikötőben, többféle
