Dr. Kubassek János szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 13. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1994)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: Czímermann István és a nyungve írásbeliség

Czímermann István (1849-1894) a nyungve írásbeliség atyja giájával arra törekedett, hogy mielőbb maga is a Zambezi Misszió tagja lehessen. Törekvésében hatékonyan támogatta őt Menyhárt László, a gimnázium igazgatója, aki később maga is afrikai misszionárius lett. Czímermann 1885 őszén indult el a portugál gyarmatra A Zambezi Misszióhoz ekkor "70.000 km

2 tartozott. Ezen a hatalmas területen azonban igen gyér volt a népesség. Az afrikaiakat megtizedelte az évszázadok óta tárté) és még Czímermann odaérkezése idején is virágzó rabszolga-kereskedelem, leginkább azonban az évenként pusztító éhség. Czímermann állomáshelye a boromai misszióstelep volt. E helység a Zambezi mentén - mintegy 450 km távolságban a tengertől - a gyarmat egyik legsűrűbben lakott tartományában feküdt. A boromai állomáson kívül még egy telepe volt korábban a Zambezi Missziónak a nagy folyó mentén, ez azonban csaknem 1000 km távolságra volt a tengerparttól, a portugál kolónia legnyugatibb pontján, Zumbo helység mellett. Czímermann 1886 februárjában érkezett a Misszió tengerparti központjába, Quilimane városába, innen azonban csak hónapokkal később utazhatott tovább, mert ágyba kényszerítette a trópusi láz. Betegsége ideje alatt, amelynek tartamát tapasztaltabb kollégái legalább három hó>napra jósolták, Czímermann nyelveket tanult. Tökéletesítette portugál tudását, de elsősorban a Boroma környékén használt nyungve nyelvvel igyekezett mindjobban megismerkedni. Nehezítette munkáját az a körülmény, hogy e nyelvvel európai kutatók még nem foglalkoztak. V J. Courtois és A. Mohi alapvető munkái [3] csak később, már Czímern ann halála után jelentek meg. A beteg misszióira *ius első nyelvtanárai így azok az afrikaiak voltak, akik Tétéből, illetve Boromából érkeztek, hogy állomáshelyére kísérjék őt. De „nemcsak három, hanem hat hónap is elmúlt, míg Quilimanét elhagyhattam. Augusztus vége felé végre elindultam Quilimanéból és iparkodtam vágyaim célját, Afrika belsejét elérni. Öt napi utazás után elérkeztem Mopeába, ahol a zambéziláz újra három napig az ágyhoz szegezett, de enyhülése után mégis tovább folytathattam utamat ..." [4] Afrika, „belsejében" több szomorú tapasztalat döbbentette meg Czímermannt: az éhség és a rabszolgaság, az afrikaiak tudatlansága és a gyarmatosítók azon törekvése, hogy ezt az elmaradottságot mindjobban kihasználják saját céljaik, anyagi gyarapodásuk érdekében. Az éhség az 1884-86 közötti években különösen kegyetlenül szedte áldozatait a Zambezi mentén élő népek közül. Ezek az évek rendkívül aszályosak voltak. [5] „Jelenleg éppen aratásban vagyunk - írta Czímermann 1887 tavaszán [6] - amely oly rossz, hogy a négerek nagy része újra éhséggel küzd. " - „Mopeától kezdve egészen Teteig ezren és ezren estek áldozatul az éhhalálnak és a halottak annyira szaporodtak az egyes helységekben, hogy) nem találkoztak emberek, kik azokat eltemették volna ... Az ezen vidéken lakó euróipaiak ajtaja folytonosan számos éhezőtől volt körülvéve, kik magokat, nejeiket és gyermekeiket fölajánlották rabszolgáknak, csakhogy ételt kapjanak; de senki sem figyelt kérelmeikre és senki sem fogadta el ajánlatukat, miután mindenki éhséggel küzdött, vagy legalább attól tartott. Igen nagy azok száma, kik ínséges és éhséges helyzetükben, nem