Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 12. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1993)

ÉRTEKEZÉSEK - Bernard Le Calloc'h: Kőrösi Csoma Sándor Egyiptomban. I. rész

és n nagy hőség nyomasztóan hatott az idegenekre. A tikkasztó napsütés miatt sok utcát ponyvákkal fedlek be. Emiatt még levegőtlenebbek, füllesztőbbek, porosabbak és büdösebbek lettek a sikátorok. A bazárban ennél is elviselhetetlenebb volt a zaj, a piszok és a büz. A korabeli angol utazó is megörökítette, hogy az alexandriai bazár­ban „a patkányok megszámlálhatatlan mennyiségben vannak... hemzsegnek a tetvek, kullancsok, bolhák, hangyák, csótányok, poloskák" (WILSON 1803). Az erős szél és az intenzív nyári záporok következté­ben gyakran összeomlottak a házak, és számos család maradt hajlék nélkül. Az utcák olyan rossz állapotban voltak, hogy kerekes jármű akkoriban nem járt arrafelé. A lakosság-akárcsak a külföldi látogató - szamárháton közlekedett. Isabel Burton a szamarakról a város egyet­len érdekességeként emiékezelt meg (BURTON 1875). „IIa az ember bérbe vesz egy szamarat, hajcsára mellelte fut és az. utas pipáját, puskáját, napernyőjét viszi" - írta Thomas II. Fegh, akinek úgy tűnt, hogy „PIgyiptom a szamarak országa" (LÉGII 1816). A hajcsárok között kíméletlen volt a verseny. Heves küzdelmek dúltak köztük egy-egy kliensért. Ha külföldit láttak, megrohan­ták és addig zaklatták, míg fel nem hagyott az ellenállás­sal. Ezért írta a francia utazó, hogy „botütés nélkül nem lehet megszabadulni az alkalmatlankodó szamarasoklól" (A UCHER-EL O Y 1843). A Szahara északi peremén található várost a homok­mozgás is fenyegette. Az ókori épületek nagy részét futóhomok temette be. Alexandria nyomasztó benyomá­sát René de Chateaubriand így örökítette meg: „Úgy vélem, hogy Alexandria a világ legszomorxibb helye, a világ legterméketlenebb földjén fekszik... Förtelmes látványt nyújt" (CHATEAUBRIAND 1812). Külön veszélyt jelentelt a pestis, mely a konzul jelentések szerint hetente szedte áldozatait. Az Egyip lomba ulazó Robert Walpole tiszteletes 1818-ban megál lapította: „nagyon sokan halnak meg pestisben, meri semmiféle védőintézkedés, gyógyszer nincs ellene." (WALI'OLE 1820). Az ugyanebben az időben Egyiptom­ban tartózkodó Auguste de Forbin feljegyezte, hogy „nincs orvos, sem patikus, illetve, ha van néha, az csak kuruzsló, sarlalán" (FORBIN 1819). Amikor Körösi Csoma Sándor Alexandria felé hajó­zón, azt írta Bernardino Drovelti: „Most a dögvész az egész országot fenyegeti" (DROVETTI1823). A korabeli levelek, könyvek, útleírások szinle egyöntetűen megem­lékeztek a pestisjárványról. A francia konzul. Alexandre Pillavoine éppen azon a napon, amikor Csoma egyiptomi földre lépett, azt írta miniszterének: „Hat hónapon kérésziül bezárkóztunk otthonunkba a pestis miatt". Egy hónappal később jelentette, hogy a „a fekete halál ismét megjelent. Az európai negyedben már kél ember hall meg pestisben. Állítólag máshol is kitört a szörnyű betegség." A fentiek ismerelében méltán csodálkozhatunk azon. hogy Körösi Csoma Sándor Egyiptomba vitorlázott. Nehezen hihető, hogy nem tudott az Alexandriában pusztító dögvészről, mivel az egész Oszmán Birodalom­ban tombol! a járvány. A Földközi-tengeren hajózva bizonyára értesült a betegség terjedéséről útitársaitól, a görög matrózoktól, akik számos fertőzött kikötőben megfordullak. Az utazók tanúsága szerint több mint másfél évtizede állandóan pusztítóit a peslis török terüle­teken. Éppen a járvány miatt volt olyan szigorú a vesztegzár a vöröstoronyi határállomáson. A Balkán­félsziget felől érkezők - még a diplomáciai futárok is -

Next

/
Thumbnails
Contents