Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 11. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1992)

IRODALMI FIGYELŐ - Bibliográfiák és könyvismertetések

Kovács Sándor Iván: SZAKÁCSMESTERSÉGNEK ÉS UTAZÁSNAK KÖNYVECSKÉI Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1988 262 oldal, ára 72 Ft A borítón olvasható cím kissé félrevezető, vagy legalább is kételyeket támaszt a könyv tartalmáról. Manapság, a szakácskönyvek konjunktúrája idején, arra gondolhatnánk, hogy a szerző régi ételrecepteket, utazási ínyencségeket kínál az olvasónak. Csak ha felütjük a könyvet, derül ki, hogy a könyv két tudományos esszét rejt magában. Az első tanulmány valóban gasztronómiával foglalkozik, pontosabban a magyar gasztronómiai irodalom szakszerű, tudományos összefoglalásával, míg a második értekezés a régi magyar utazási irodalmat elemzi. Valószínűleg publikálási nehézségek, illetve az együttközlés lehetőségének felcsillanása késztette a kitűnő irodalomtörténész professzort a két téma összeházasítására, az „étkezés" és „utazás" kötődéseinek kimunkálására. Kiadványunk jellegéből következik, hogy figyelmünket a második dolgozatra irányítjuk, melynek címe: A régi magyar utazási irodalom az európai utazáselméleti művek tükrében (93-258. oldal). A szerző már diák korában eljegyezte magát az utazási irodalommal, egyetemi doktori disszertációját pedig a magyar útleírók klasszikusáról, Szepsi Csombor Mártonról írta 1960-ban. Munkásságának betetőzése a 15-18. századi magyar utazási irodalom antológiája (1990), melyről külön is megemlékezünk. Bevezetőjében a szerző megemlíti, hogy az utazási témák feldolgozásánál két ellentétes szempont érvényesül a legrégibb időktől napjainkig: az olvasmányosság és a tudományosság. Az ismeretek széles körű terjesztését csak a népszerűen megírt, élményekkel gazdagított útleírások vagy szöveggyűjtemények szolgálják, de az olvasmányosságra való törekvés rontja az írás szakmai értékét. Példák az olvasmányosságot előtérbe helyező munkákra: Szamota I.: Régi magyar utazók Európában 1532-1770. (Nagybecskerek, 1892), Agárdi F. - Bevilaqua Borsodi B.: Régi magyar világjárók (2. kiadás, Bp., 1955), Halász Gy.: Öt világrész magyar vándorai (Bp., 1936), de a szerző idesorolja a Magyar Földrajzi Társaság 100. évfordulója alkalmából megjelent Magyar utazók, földrajzi felfedezők c. művet is (szerk. Havasné Bede P. Somogyi S., Bp., 1973). A másik irányzat az utazási irodalomban, főleg az útleírások antológiájának készítésénél, a tudományosság elsődlegességét vallja, bár az ilyen könyvek kevés olvasó figyelmét kötik le. A szerző értékítélete ezeket a munkákat tünteti ki, közülük is kiemeli „komplex tudományos módszerei" miatt Tardy Lajos és Györffy György műveit. A szerző szerint „amatőr megközelítés" jellemzi Ács T.: Magyarok Latin-Amerikában (Bp., 1944) és Szabó L.: Magyar múlt Dél-Amerikában (Bp., 1982) cimü könyveit. A tanulmány négy fő témakört dolgoz fel. Az első részben az utazási irodalom elméletének vizsgálatával foglalkozik. Főleg külföldi műveket ismertet, a magyarok közül részletesen Frölich D. Medullá-ját és Cynosurá-ját elemzi. Az útleírások műfajainak tárgyalásánál elsősorban a verses formájú munkákat taglalja tartalmi és stilisztikai szempontból. Rövid fejezet foglalkozik a szerzőkkel, akik nem születnek útleíróként, de azzá lesznek körülményeik, céljaik és hajlamaik szerint. Az utolsó fő téma: utazási színterek, mely alatt nemcsak földrajzi környezetet ért a szerző, hanem történelmi hátteret is. A munka egyik zárókövetkeztetése: „Az útleírás, útirajz valaha rangos epikai műfaj volt, mára periférikussá süllyedt, de él; a technikai forradalmakkal járó sok új felfedezés, és persze a fantasztikum, időről időre divatossá teszi." Figyelő Péter Sándor István: EGY KÜLFÖLDÖN UTAZÓ MAGYARNAK JÓ BARÁTJÁHOZ KÜLDETETT LEVELEI Eder Zoltán bevezető tanulmányával Reprint. Szépirodalmi Kiadó Budapest, 1990. 525 oldal, ára 65 Ft A magyar utazási irodalmat dicséretesen patronáló Szépirodalmi Könyvkiadó egy rég elfeledett mű újrakiadásával örvendeztette meg az antik útleírások kedvelőit. A kiadó „Ritkaságok" sorozatában látott napvilágot Sándor István (Luka, 1750 - Bécs, 1815) nyugateurópai utazásairól szóló, fenti címmel eredetileg Győrben, 1793-ban kinyomtatott levélgyűjteménye, melyet irodalmunkban az első magyar nyelvű útikalauzként tartanak számon. Nagy értéke az új kiadásnak, hogy a szöveg gondozója, Eder Zoltán 40 oldal terjedelmű bevezető tanulmányt írt a szerzőről és munkájáról. „Sándor Istvánnal mostohán bánt az utókor - olvashatjuk a könyv ismertetőjében. - A nyelv- és irodalomtudósok szűk körén kívül neve is szinte ismeretlen. Pedig felvilágosodás kori irodalmunk jeles alakja volt: nyelvész, szótáríró, műfordító, az első magyar bibliográfus. A régi magyar könyveket lajstromozó Magyar Könyvesháza a későbbi bibliográfiák alapjait rakta le. Harmincöt éves koráig családja Nyitra megyei birtokán gazdálkodott. A vidéki elszigeteltség azonban nem kedvezett a tudós búvárkodásának, így az 1780-as évek közepe táján Bécsbe költözött. Innen indult 1785-ben első európai útjára, melyet 1791-ig még három utazás követett. Az észak-itáliai és a német államokban, az Osztrák-Németalföldre, Angliába, Franciaországba, Cseh- és Morvaországba, Svájcba tett utazások tapasztalataiból született az Egy külföldön utazó magvarnak ... levelei, az első magyar útikalauz.