Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 9. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Balázs Dénes: Adalékok a dél-amerikai magyar utazók munkásságához (II. rész)

I. A dél-amerikai spanyol gyarmatok jelentősebb magyar misszionárius utazói Edei Xavér Ferenc Peru vagy Új-Kasztília spanyol gyarmat legismertebb magyar jezsuita misszionáriusa. Bár nem utazott annyit, mint a már ismertetett rendtársa, Brentán Károly, de szerencsésebb volt irodalmi munkájával. Míg Brentán felbecsülhetetlen értékű kézirata gazdájával együtt elpusztult, addig Éder írása - bár csak halála után - közkinccsé válhatott. Éder Xavér Ferenc

1 a Hont megyei Selmecbányán

4 született 1727. szeptember l-jén. A besztercebányai állami levéltárból - ahova begyűjtötték a plébániák anyakönyveit t - sikerült megkapnunk a hivatalos születési igazolást, miszerint a teljes neve Eder Ferenc Károly Egidiusz volt, apját Eder Maximilián Gregornak hívták, anyja neveként ped i g Eder Karol i n szerepel. Szinnyei ( / #9 / - / 9 / 4 ) szeri n t Nagyszombatban tanult, és 1741 -ben a költészeti osztályba járt. Ugyanott 1742. október 20-án felvételt nyert a jezsuiták noviciátusába. A kétéves próbaidő elteltével, majd a bölcseleti és teológiai tanulmányok befejeztével áldozópappá szentelték. Ezután 1749-ben jelentkezett missziós szolgálatra, és az engedélyt hamarosan meg is kapta. 1750-ben Spanyolországban készítették fel hivatása teljesítésére, majd egy másik magyar rendtársával, Zakarjás Jánossal egy hajón indult el Amerikába ugyanezen év októberében Cádiz kikötőjéből. 1751 derekán érkezett a perui Limába, ahonnan a Mámoré folyó menti missziókba irányították. Tizenöt évet töltött a mojo

5 indiánok között. Működésének akiutasítási rendelet vetett véget 1767-ben. Visszaszállították Spanyolországba, ahonnan 1769-ben ért haza Magyarországra. Besztercebányán plébánosként működött, és jegyzetei alapján feldolgozta perui tapasztalatait. Munkájabefejezését az 1772. április 17-én bekövetkezett halála akadályozta meg

6

. Eder Xavér Ferenc dél-amerikai utazásainak bázisa Lima volt, Nueva Castilla (Új-kasztília) vagy más néven Peru fővárosa. Az akkori Perui Birodalom (ahogy Eder nevezi) a mai Perunál jóval nagyobb kiterjedésű volt, ÚjGranada déli részétől (a mai Ecuadortól) Paraguayig terjedt, magában foglalta a jelenlegi Bolívia nagy részét. Eder kétszer is bejárta ezt a hatalmas területet, de a legtöbb időt természetesen a missziós körzetében, a Mámoré mellékén töltötte. Ez a folyó az Amazonast tápláló Madeira fő felső ága, mely a bolíviai magasföldön ered. Szárazföldi úton még ma is nagy kerülővel lehet ide eljutni Limából. Eder valószínűleg a következő útvonalon haladt: a fővárosból K felé a Rimac völgyén, majd a Morocochaihágón át keresztezte az Andok nyugati vonulatát, ezután D-nek fordulva érte el Huamanga városát

7

. A kecsua indiánok magas felföldjeit és mély szurdokvölgyeit keresztezve jutott el Cuzcóba, onnan a Titicaca-tóhoz.*, Mojo harcos (rajz Éder Ferenc könyvéből) majd azt Ny felől megkerülve La Pazba. Továbbmenve érintette Oruro, Cochabamba és valószínűleg Santa Cruz várost, majd meredek ösvényeken ereszkedett le az Andok K-i lábánál folyó Mámoréhoz. Innen még többszáz km-t kellett a folyón lefelé, E-i irányban csónakáznia az általa vezetett redukcióig

9

. Eder szerint ez a távolság kb. 640 legua, ami megfelel 3566 km-nek. Ma közúton és vízi úton hasonló adatot kapunk, csakhogy jelenleg ez a távolság néhány hét alatt legyőzhető, akkoriban legalább fél évig tartó vándorlást jelentett. Eder szavai szerint ezt az utat oda és vissza kétszer tette meg. Éder írásaiból kiderül, hogy működési körzetében is sokat utazott. Ennek egyik bizonysága, hogy nemcsak a mojo indiánokról szól, hanem a távolabb élő more, itonama és chiriguano népcsoportokról is a szemtanú hitelességével ír. A néprajzkutatók számára ezek az információk különösen becsesek, hiszen a nyugati civilizációtól még nem befolyásolt népekről tájékoztatnak, az etnológia részére alapvető forrásértékűek (Bognár, 1975). Teljesen feldolgozatlanok még Éder utazásainak földrajzi megfigyelései. Éder a perui missziókban szerzett tapasztalatait idehaza egy 289 oldalas, sűrűn teleírt, latin nyelvű kéziratban összegezte, melynek a következő címet adta: Rövid leírás a Jézus Társasága népiesen mojónak nevezett perui tartománya misszióiról"

1

. Mielőtt szövegét véglegesíthette volna, meghalt és a kézirat gondozását egy másik Amerikátjárt misszionárius, Orosz László vállalta el. Nemsokára ő is elhunyt. Tíz évvel később Molnár János (1783) tett közzé mintegy 50 oldalnyi kivonatot Éder munkájából. Ezután Makó Pál apát és királyi tanácsos" vette át a kéziratot, és az ő szerkesztésében látott napvilágot a