Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 9. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1991)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Ferenczy Mária: Stein Aurél és a Kína-kutatás
A tunhuangi oázis központjától, azaz a közigazgatási székhelytől körülbelül huszonöt kilométerre délkeletre található Ezer Buddha barlangtemplomokat már több mint száztíz évvel ezelőtt látták magyarok: Széchenyi Béla és Lóczy Lajos. Utóbbi a könyvében röviden meg is emlékezett róla, és Stein Aurél figyelmét külön felhívta erre a gazdag és különös művelődéstörténeti emlékegyüttesre 4 . Stein maga is említi: Lóczy bíztatása hozzájárult elhatározásához, hogy második útja során megvizsgálja a barlangtemplomokat és környéküket. Az Ezer Buddha barlangtemplomok első celláit időszámításunk IV. századában vájták a sziklába remete-szerzeteseknek lakásul, aztán szentélyek céljaira. Később a szentélyeket száraz vakolatra festett falfestményekkel és agyagból mintázott szobrokkal díszítették. Évszázadokon keresztül új meg új barlangokat vájtak és díszítettek, s ha kellett, fölújították a régi szobrokat és díszeket. A nyolcadik századra hatalmas kolostorrendszerré, messze földön híres zarándokhellyé lettek az akkor már három emelet magasságban sorakozó barlangtemplomok, s a Selyemúton fontos állomás lett Tunhuang, akkori nevén Sacsou, a homok városa. Később, nem is annyira a politikai helyzet fordulatai miatt (hiszen tibeti, újgúr, ismét kínai, majd tangut, aztán mongol uralom alá került Tunhuang), hanem inkább a XIV. század után a szárazföldi karavánkereskedelem hanyatlása nyomán a város és zarándokhely jelentősége, látogatottsága is csökkent, s az. alsó barlangokat betemette a sivatag homokja. Az éghajlat szárazsága mellett ez is hozzájárult ahhoz, hogy a barlangok egy részében a műalkotások viszonylag jó állapotban maradjanak fenn. Stein Aurél szakértő szeme előtt így a kínai, belsőázsiai és indiai kultúra találkozásának páratlan szépségű dokumentumai tárultak fel: az indiai eredetű buddhizmus mahájána ágának számtalan istenségét, bódhiszattváját és legendáját graeco-buddhista stílusban iskolázott szobrászok és kínai festészeti hagyományokban nevelkedett festők jelenítették meg. E művészek alkotásaikba belekomponálták a kínai hagyomány és mitológia számos elemét is, és - ahogy az évszázadok során a festészet fejlődése és a kínai buddhizmus lassú változása lehetővé tette - egyre gazdagabban mutatták meg a népek és kultúrák találkozását, úgy, ahogy a szent helyen és a karavánúton ők maguk láthatták! A gondos leírás mellett a század elejének technikai lehetőségeit (ti. a fekete-fehér fényképezést) is fölhasználva igyekezett Stein Aurél ezt az anyagot megismertetni az európai tudományos világgal. Letört szoborfejeket, különálló szobrokat is gyűjtött a múzeumok számára, de ezek a szerzeményei és gyűjtései eltörpülnek a „titkos irattár" fölfedezése és anyagának gazdagsága mellett. A felfedezés története Stein Aurél útjainak talán legismertebb kalandos epizódja, s megint csak azt példázza, hogy a rendkívüli fölkészültségü, céltudatos kutató A tunhuangi barlangtemplomok részlete századunk elején (A Földfelfedezői és meghódítói c. könyvbe)!, I. kötet 164. oldal) miként tudta fölhasználni a szerencsés véletlent is, és emberismerete, ötletessége miként segítette elő a tudományos eredményeket. A XI. század elején befalazott barlangkönyvtárra ugyanis nem Stein Aurél bukkant rá. Felfedezője egy Vang nevű taoista szerzetes, aki a maga jószántából takarítgatta és javítgatta a szent cellákat, azt sem tudta, hogy a sok köbméternyi írott szöveg és kegytárgy között az általa becsült szent iratok, szútrák szövegét is több mint ezer éve vetették papírra, s még kevésbé tudta, hogy a becses nyelv- és vallástörténeti emléket jelentő szútrák között számtalan más nagy jelentőségű dokumentum is rejtőzik. Vang tao-si bizalmatlanságát „égi jel" oszlatta el: Hszüan-cangot, a kínai buddhizmus szent zarándokát védőszentjének nevezte Stein Aurél, s azt mondta, hogy az ő nyomában jár. És mit hoz a véletlen: az első kéziratkötegen, amelyet kézbe vettek, Hszüan-cang neve állt! A bizalmat adományok erősítették; Stein kínai titkárának, a nagyműveltségű Csiangnak együttműködését pedig a tudomány iránti tisztelet és az utazó barátsága szerezte meg. Végül is huszonnégy láda kézirat és öt láda festmény, templomi zászló és egyéb lelet került Tunhuangból Európába, jórészt a British Museumba - nem
