Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 7. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Felavatták Magyar László szobrát Dunaföldváron (Feltízi D.)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK FELAVATTAK MAGYAR LASZLO SZOBRÁT DUNAFÖLDVÁRON A nemzet lelkiismerete ismét törlesztett egy darabkát az évszázados közöny szülte adósságából: születésének 170. évfordulóján szobrot emeltek Magyar Lászlónak. Neves Afrika-kutatónk Dunaföldváron töltötte gyermekkorát, az itteni iskola padjai közt szívta magába az első ismereteket a Fekete Földrészről, melynek kutatására később egész életét szentelte. >" Az utókor tiszteletadására, a szobor felavatására 1988. november 11-én a déli órákban került sor. Az egybegyűlt mintegy kétszáz érdeklődő előtt az ünnepséget Götzinger Károly, Dunaföld vár nagyközség művelődési intézményeinek igazgatója nyitotta meg. Ismertette azokat az üdvözlő táviratokat, melyeket a prágai egyetem Afrika-tanszéke és a Magyarországon tanuló afrikai diákok szövetsége küldött. Ezután dr. Krizsán László, a történelemtudomány doktora, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet tudományos főmunkatársa tartotta meg ünnepi beszédét, amelyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyar László — ahogy Afrikából ritkán érkezett leveleiből kitűnik — tudományos működésének másfél évtizede alatt szüntelenül hazavágyott „Afrika vad rengetegéből". Vágyakozása azonban beteljesületlen álom maradt. Sem családja, sem a Magyar Tudományos Társaság nem segítette haza a felfedezőt. Ott kellett elpusztulnia, sivár környezetben, világraszóló tudományos eredményeinek színhelyén. A haza nem hallotta meg a felé küldött kérő szót. A haza, melynek az első megbecsülést, az első nemzetközi elismerést a levert szabadságharc után, az önkényuralom éveiben éppen Magyar László szerezte afrikai felfedezéseivel. Magyar László a nemzet életének egyik legválságosabb időszakában tudta folytatni nemzetünk szellem-óriásainak nagyszerű hagyományát, és a tudomány szavával adott jeladást létezésünkről, értékeinkről és törekvéseinkről. A tudományos világ megértette Magyar szavát. Csak itthon lengte körül személyét és életművét közöny és némelyek részéről féltékenység is. Ezek a körülmények építettek gátat hazatérése elé, és ezek gátolták meg hátrahagyott műveinek felkutatását és hasznosítását a tudomány számára. Magyar László már négy esztendeje halott volt, amikor a magyar tudomány hivatalos képviselőinek hiányozni kezdett. Utolsó levelét hat évvel korábban, 1862-ben vették. E levele tudományos működésének hattyúdala volt. Az emberiség társadalmi fejlődésének egy ismeretlen, és hiányzó darabját helyezte el a társadalmi fejlődés nagy mozaikképében. Először szolgált részletes híradással az afrikai rejtőző népek életkörülményeiről és mikro-társadalmairól. Ez világraszóló felfedezés volt, és a kutatónak nagy tudományos és anyagi elismerést jelentett volna, de itthon a legkisebb figyelemre sem méltatták. A nyugat-európai hatalmak megértették és kellően értékelték Magyar életművét. Gondtalan alkotómunkát biztosító anyagi támogatást ajánlott fel számára mind a portugál, mind az angol királyi udvar. Magyar László azonban mindezeket visszautasította — „Ha idegenek segítenek, munkám már nem magyar" — válaszolta apjának is, aki egyre biztatta, hogy adja el szolgálatait a portugáloknak. Magyar László magyar maradt, nélkülözve, lemondva az élet örömeiről; magyar maradt, amikor — mint a történelemben oly sokszor már — kifizetődőbb volt a renegátság vagy a hazától való könynyelmű elfordulás. „Én mindig szent kötelességemnek tartottam — írta 1861-ben a Magyar Tudományos Akadémia elnökének — édes hazám javát és díszét a tőlem kitelhető minden módra előmozdítani." És életével tett bizonyságot ezen elkötelezettsége mellett. Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! A magyar tudomány ünnepe a mai nap. Azoké a tudósoké, akik „pénz és taps nélkül" mentek ki Magyar László szobra Dunaföldváron