Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 7. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Honnan ered a Xántus-név? (Kászoni D.)

a világba, szolgálni a hazát és a tudományt. Magyar Lászlónak e gyönyörű helyen felállított szobra jelképe a magyar tudósok kötelességtudatának, a haladás ügyébe vetett megingathatatlan hitének, a hazaszeretetnek, a tudomány iránti alázatnak és a feltétlen igaz szolgálatnak. Jelkép a szó valódi értelmében is, mert hiteles arcmását, alakját nem ismerjük pontosan. Csak a kortársak visszaemlékezései és Magyar László néhány, saját külsejére vonatkozó megjegyzése segítette Mészáros Mihály szobrászművészt Magyar László alakjának visszaidézésében. Pontosan egy fél évszázada, 1938 őszén már avattak Magyar-emlékművet. Szülővárosa, Szombathely állított ekkor emléket nagy fiának. Ma pedig az a város tiszteleg előtte, ahol gyermekkorát töltötte, ahol a „nemzeti oskola" diákjaként először találkozott azokkal a tudományokkal, melyeket később jelentősen átírt, kiegészített és tett alkalmassá tudományos és gyakorlati felhasználásra. E városban itt, a nagy folyó partján hallhatta meg a kancsalsága és „törvénytelen születése" miatt gyakran gúnyolt, társaságkerülő gyermek a tengerek, a nagyvilág hívását. És ő hallgatott a hívó szóra. Huszonnégy esztendős S2m volt, amikor elhagyta hazáját. És soha vissza nem térhetett. Csak ma, ércbeöntve tért haza, jelképpé magasztosult alakjával. Ez a szobor, mint egészalakos emlékmű, Livingstone és Stanley szobrai mellett a harmadik Európában, melyet Afrika-kutatónak valaha is állítottak. Visszatért Magyar László abba a városba, amely a legutóbbi másfél évtizedben a legtöbbet tette életműve és tudományos eredményei népszerűsítéséért. Magyar László immár örökre e város lakója lett. Fogadja e nemes város közönsége és vezetősége Magyar László ércbeöntött hasonmását olyan szeretettel, mintha maga a kutató tért volna vissza messzi vándorlásairól. Óvja ezen emlékművet, hogy eljövendő nemzedékek sokaságát taníthassa a kötelességtudatra, a tudomány megbecsülésére és mindenekfelett: a haza odaadó szeretelére. A szobrot borító lepel lehullása után Pusztai Gabriella, a Képző- és Ipraművészeti Lektorátus igazgatója mutatta be a szobor alkotóját, Mészáros Sándor Munkácsy-díjas szobrászművészt, majd az impozáns művet átadta Dunaföldvár lakóinak. A település nevében Antal Ferenc tanácselnök köszönte meg a szobor állításában közreműködő személyek és intézmények segítségét. Ezután sorra elhelyezték koszorúikat a szobor talapzatán Dunaföldvár tanácsa, a Magyar Földrajzi Társaság, Kalocsa és Szabadka küldöttségei, a Szovjet Tudományos Akadémia képviselője, valamint a helyi gazdálkodó szervek és iskolák. Az ünnepség után a délutáni órákban Afrikakutatói konferenciát rendeztek. Ezen előadást tartottak: Szergej Novikov, a Szovjet Tudományos Akadémia kutatója, dr. Krizsán László, Fülöp Katalin, a szombathelyi Berzsenyi Dániai Megyei Könyvtár munkatársa és Götzinger Károly. Felt ízi Dénes Hönau m ered a Xántus név? Nemcsak a magyar utazók körében különösen csengő név a Xántus, hanem országos méretben is ritkaságnak számító családnév. A magyar nyelvben szokatlan kezdő X és a latinos végződés idegen eredetre utal. A magyar írók életét és műveit feldolgozó Szinynyei József századunk elején azt írta, hogy „Xántus János (csík-tapolczai) ... X. Ignácznak, a gróf Széchenyi család jogtanácsosának a fia (a XV. században Erdélybe bevándorolt és ott magyar nemességet kapott görög család ivadéka), született 1925. okt. 5. Csokonyán (Somogy m.). . ." Az 1973-ban megjelent „Magyar utazók, földrajzi felfedezők" c. könyvben | (szerk. H avas né Bede Piroska—Somogyi Sándor) a fentiektől eltérően azt olvashatjuk, hogy „Xántus János . . . édesapja (a nevét 'deákosan' görög fordításban használó Szeőke család sarja) a Székelyföldről származott el." A fejezetet Xántus János kolozsvári földrajztanár írta, aki a közelmúltban hunyt el és magát a nagy utazó oldalági leszármazottjának tartotta. Mivel mindmáig a magyar utazókról ez a könyv a legjobban hozzáférhető és leghitelesebb munka, s ráadásul a Xántusról szóló ismertetést egy arra „illetékes" Xántus-ivadék írta, a Szeőke-féle névmagyarázat terjedt el országszerte. így hangzott el legutóbb egy rádióadásban is. Ez utóbbi késztette írásra a Budapesten élő Xántus Zoltánt, aki okmányokkal bizonyítja, hogy ő „Xántus János természetkutató egyetlen élő unokája". Levelében helyteleníti a Szeőke-féle névmagyarázatot, melyet a kolozsvári Xántus János állított, de bizonyítani nem tudott. Xántus Zoltán a család eredetéről a következőket írta: „1504-ben vándorolt be Görögországból Lrdélybe egy bizonyos Santhos. (H. Madden szerint Macedóniából.) Egyik leszármazottja — egy szerzetes — a nevet X-esítette, de helytelenül „latinosította". A családfa a II. világháború során — ausztriai tartózkodásom idején — a lakásomról könyveimmel együtt eltűnt." Xántus Zoltán közlése tehát megerősíti azt a magyarázatot, melyet egykor Szinnyei József közzétett. Még egy apróság, az ékezet kérdése. Xántus nevét napjainkban is hol ékezettel, hol anélkül írják. A közelmúltban a Néprajzi Múzeumban megtekinthettem Xántus János eredeti kézírásos anyagait, rajzait és festményeit, s megállapíthattam: ő mindenütt á-val írta a nevét. Az iránta érzett tiszteletből tehát ne sajnáljuk tőle ezt a kis vesszőt. . . Kászoni Dénes