Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 7. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)

KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Csuka Zoltán emléke

CSUKA ZOLTÁN EMLÉKE Öt évvel ezelőtt, 1984. március 23-án hunyt el Csuka Zoltán, a vajdasági magyar irodalom jeles alkotója és szervezője, a délszláv népek literatúrájának kiváló műfordítója. 1933-ban telepedett le az érdligeti Sárd utcában, és az itteni kis csupa ablak lakásában vagy a maga ültette diófája alatt alkotott egy fél évszázadon át. Kibővített házát még életében Érd városának ajándékozta, és megnyílt benne a Jószomszédság Könyvtára. A Városi Tanács a közelmúltban tataroztatta az épületeket, amelyekben Csuka Zoltán-emlékszobát és egy képzőművészeti kiállítótermet rendeztek be. A „Napház Galéria"felavatására 1989. május 22-én került sor; az ünnepi köszöntőt Pató Simon, a Városi Tanács elnöke mondta. Csuka Zoltán lelkes híve, önzetlen támogatója volt az érdi Földrajzi Múzeum létrehozatalának. A magyar utazók, felfedezők bátor tettei őt is megihlették, írásra késztették. Kevesen ismerik azt a versét, melyet még 1934-ben írt Körösi Csorna Sándorról, születésének 150. évfordulója alkalmából. Szerkesztőségünk e költemény közreadásával tiszteleg Csuka Zoltán emléke előtt. Körösi Csorna Sándor Véred ágaskodott és ágaskodtak az utak előtted, hegyek sörénye lobbant, s amerről egykor őseid jöttek, indultál. Kezedben pálcád verte a taktust, lábaid ahogy szilaj ütemre ezt az indulást zengték. Ősi magyar sors feszengett benned s vitt át a tengereken, pusztákon át, hegygerinceken és sivatagokon keresztül s napfény, ha végig/ávázott rajtad Turkesztánban, s tibeti cellád mélyén, ha hideg fagyasztott, belül az ősi láng hevített s izzott tollforgató kezedben s orcáidon. Zágoni csillag, csomakőrösi csillag mindig egy volt, vonzott vagy taszított, mindnyájunk csillaga volt. Te mentél utána, ha távokon által, éveken által, s míg hasznot mások húztak belőled, életed adtad hasznául nemzetednek. Százötven éve, hogy a csillag kigyulladt s Körösi Csorna, örökinduló, valahol a tejúton nyargalsz tovább és szüntelen előre. Más század él s az indulók köszöntnek, hegynek rohanunk mi is, szemünk előtt a csillag, magával tép, visz, vonszol, ránt magával s nem tudjuk, fénye mikor törik ketté szemünkben, testünknek hol lesz ringató Dardzsilingje s célunkon túl, hol is az értelem. De futunk s veled is újra indulunk, s jöjjön száz Dardzsiling s hulljunk a nem várt sírgödörbe, a csillag ég s fölöttünk büszkén a mennyboltba fúródik az örök Himalája. Körösi Csorna Sándor diófából faragott domborműve. Alkotta Salló István szobrászművész 1986-ban