Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 7. (Magyar Földrajzi Múzeum; Érd, 1989)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Balázs Dénes: Budai Parmenius István, az első magyar tudós utazó Amerikában (1583)
királyság törvényei érvényesek, amelyeket ő, mint a királynő képviselője és a terület kormányzója, tartat be. A jelen levő nem angol hajósok nem tiltakoztak ez ellen, mivel tudták, hogy Gilbert hajórajával rövidesen folytatja útját dél felé, és Új-Fundland partjainál minden marad a régiben. Természetesen Parmenius is partra szállt és részt vett a birtokbavételi szertartáson, majd a környék növény- és állatvilágával ismerkedett. Az „újonnan talált föld" nem nyerte meg hazánkfia tetszését, a dús növényzetű hazai és dél-angliai tájakhoz képest nagyon ridegnek és lehangolónak tűnt. Abban reménykedett, hogy találkozik őslakókkal, de egyetlen indiánt sem látott. Mindamellett szorgalmasan jegyezgette tapasztalatait, valamint azokat a megfigyeléseket, amelyekre Gilbert és német ásványszakértője, Daniel társaságában szert tett. Valószínűleg részt vett az öböl és környékének térképezési munkáiban is. Az expedíció öbölbeli tartózkodása nem volt zavartalan. Amíg Gilbert és kapitányai a parton voltak, a legénység megpróbálta hatalmába keríteni a hajókat, hogy visszatérjenek Angliába. Gilbert tudomást szerzett a tervezett lázadásról és sikerült is megakadályoznia. Másik súlyos gond volt, hogy egyre többen betegedtek meg vérhasban és haltak meg. Gilbert a Swa/low-t tette meg kórházhajónak, emiatt az egészséges Parmeniusnak át kellett onnan költöznie egy másik hajóra, a Delightxa. Ennek parancsnokságát Parmenius barátja, Maurice Browne vette át. Augusztus 6-án Parmenius időt szakított arra, hogy levelet írjon oxfordi barátainak, Humfreynek és Hakluytnak. Leveleiben beszámolt az expedíció addigi útjáról és az új-fundlandi fontosabb megfigyeléseiről. A levelek továbbítására valószínűleg a betegekkel hazainduló Swallow vagy valamelyik angol halászhajó kapitányát kérte meg. Az első levélnek nyoma veszett, viszont a Hakluytnak íródott sorok fennmaradtak, sőt azt ki is nyomtatták, így az a Gilbert-expedíció történetének egyik legfőbb kútforrása lett. (A Földrajzi Múzeumi Tanulmányok jelen számának „Okmánytár" rovatában közöljük a levél eredeti latin szövegét, valamint modern angol és magyar fordítását.) Hullámsírban A Gilbert-expedíció két hetet töltött a Szent János-öbölben, majd a betegekkel teli Swal/ow-t hátrahagyva, többi három hajó augusztus 20-án újra felszedte horgonyát. Az admirális az alig 10 tonnás Squirrekt szállt át, mivel ez a fürge jármű („Mókus") látszott legalkalmasabbnak a partmenti manőverezésekre. Parmenius a Delighton folytatta az utat. Augusztus 22-én kikötöttek a sziget legdélebbi öblében, a Trepassey Bay-ben, ahol Parmenius is partra szállt. Az eredeti terv szerint nyugatnak haladtak volna Cape Breton-sziget irányába. Gilbert azonban tudomást szerzett arról, hogy korábbi portugál hajósok a Sable (Homok)-szigeten sertéseket engedtek szabadon, és azok ott feltehetően elszaporodtak. GilA Sable-sziget és környéke. 1 = szárazföld, 2 = homokzátony (apály idején részben felszínre kerül), 3 = feltételezhetően itt érte a végzet a Delight hajót, itt veszett a tengerbe Parmenius István bert úgy vélte, hogy élelmezési gondjukat megoldaná, ha útba ejtenék a szigetet és szert tennének disznókra. E cél érdekében elhatározta, hogy délnyugatra fordulnak és átvágnak a sekély vizű Baquereaupadon Sable-sziget irányába. Ezt a tengerrészt a mai napig is úgy emlegetik, mint Kanada tengeri temetőjét, ahol a zátonyra futott hajók tucatjai nyugszanak sírjukban. A három hajó szerencsésen átjutott a Baquereau zátonyain, és augusztus 29-ének hajnalán Sable-sziget partjaihoz érkeztek. Ekkor sűrű ködbe kerültek, és erős szél tört rájuk, — ahogy arról Hayes kapitány beszámolt. A Delight haladt elől, s a másik két hajóról kétségbeesetten látták, hogy megfeneklett egy zátonyon, és a rácsapó hatalmas hullámok derékba törték. Csak egyetlen tisztnek és néhány matróznak sikerült csónakba kapaszkodnia és megmenekülnie. A hullámsírban lelte halálát Browne kapitány, valamint Parmenius is, mintegy száz emberrel együtt. A hajóval pusztultak el Parmenius és Gilbert összes feljegyzései, naplói is 9 . A tragédia után Gilbertnek nem volt más választása, mint lemondani az expedíció folytatásáról és a megmaradt két kis hajóval hazatérni. Útjukat nem kísérte a szerencse; szeptember 9-én, nem messze az Azori-szigetektől újra viharba kerültek, és a Squirrel valamennyi emberével — köztük volt Gilbert is — nyomtalanul eltűnt. Csak a Golden Hindnek sikerült szeptember 22-én eljutni Anglia partjaira, ahol Edward Hayes kapitány beszámolt az expedíció drámájáról. A Gilbert-expedíció odisszeája egy mondatban így summázható:^ Anglia ugyan elérte célját, megvetette lábát az Újvilágban, de elvesztette hős fiát; Magyarország viszont szegényebb lett egy szépreményű költővel, aki az utazások történetének talán legszebb eposzával gazdagíthatta volna a világirodalmat. Dr. Balázs Dénes Érdliget, Sárd utca 45. H-2030
