Dr. Balázs Dénes szerk.: Földrajzi Múzeumi Tanulmányok 3. (Magyar földrajzi gyűjtemény; Érd, 1987)
ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Krizsán László: Benyovszky Móric helye és szerepe a XVIII. század történelmében
Elítélheti-e a kormány ezen viselkedésünket, amelyet itt Kamcsatkán tanúsítottunk? Minket valamennyiünket nem jogszerű ítélet alapján, hanem az önkény erejével száműztek Kamcsatkára, az emberiesség legparányibb jele nélkül... Minden jót kívánva honfitársainknak, egyenesen kimondjuk, hogy a helyzete miatt lehangolt nép nem mulasztja el az alkalmat, hogy megmentse önmagát." 6 A kiáltvány végén éles szavakkal ítélik el a cári hatóságok tevékenységét, amely zavart és forrongást idézett elő Lengyelországban. Benyovszky és társai kiáltványának forradalmiságával szemben — mai nézőpontból — elhangozhat olyan vélemény is, hogy a felhívás forradalmisága elvész, és az egész kiáltvány értelmetlenné válik azáltal, hogy a felkelők Pál cárnak hűségnyilatkozatot tettek. Mert: bírálják ugyan a II. Katalin által teremtett köz- és politikai állapotokat, de egy másik cártól minden kívánságuk teljesedését remélik. Ebből következik, hogy a felkelők nem a cárizmus politikai rendszerét, hanem az egyes cárok által teremtett közállapotokat ostorozták. Az ilyen érvelés végkövetkeztetése pedig, hogy egy „jó" cár mindent helyre hozhat, és népe bizalmának birtokában, melyet felszínes látszatintézkedésekkel is elnyerhet, még inkább megerősítheti a zsarnokság gyűlölt intézményeit. Tisztán elméleti, logikai megközelítéssel valóban lehetséges a fentihez hasonló vélemény kialakítása a kiáltvány és megalkotóinak forradalmiságáról, ám oroszországi közegbe ágyazva, az orosz történelem eseményeinek folyamatában vizsgálva a bolserecki felkelést, meggyőződhetünk, hogy a száműzöttek másként nem is járhattak volna el. Az oroszországi társadalmi mozgalmakban, még a legradikálisabbakban is, a „jó cár" — a bitorlók és zsarnokok által elűzött „bátyuska" — hatalmának visszaszerzéséért folytatott harc képezi a mozgalom eszmei alapját. A jaicki kozák, Jemeljan Pugacsov a saját nevében mégcsak legközelebbi atyafiságát sem állíthatta volna fegyverbe a cár ellen. Ki kellett találnia, hogy II. Katalin férje, III. Péter, a törvényes cár megmenekült a cárnő szeretőinek gyilkos kezétől, és évekig bujdosva, most íme, fegyverbe szólítja népét az igazság nevében a bitorlók ellen. És azok, akik Pugacsov szavára soha, III. Péter hívására szent küldetéstudattal fogtak azonnal fegyvert. Ezt a sajátos helyzetet az orosz nép tekintélytisz telete és igazság-áhítása váltotta ki: a nyomorgó milliók, még ha elpusztultak is a zsarnok csapásai alatt, a törvényes úr ellen soha nem fordultak. Felgyülemlett haragjukat csak az igazság oldalán, a bitorlónak bélyegzett uralkodó ellen voltak képesek kiönteni. Ily módon az oroszországi társadalmi mozgalmak az igazság harcát jelképezték a gonoszság ellen, a törvényesség visszaállítását a bitorlás, a törvénytelenséggel szemben. Benyovszky vagy bármelyik száműzött társának neve egy Katalin cárnő és rendszere ellen irányuló mozgalomban semmit sem jelentett a helybeliek szemében. Mert mi dolga lehet egy jött-ment idegennek vagy száműzött sorstársainak az uralkodócsaláddal? A bitorló által felidézett szomorú állapotokat csakis a törvényes cár szüntetheti meg, és fordíthatja a helyzetet a nép javára. Ezt ismerték fel — vagy talán csak ráéreztek — a bolserecki felkelők. Mozgalmuknak csakis ily módon szerezhettek együttérző tömegeket. Ugyanakkor Benyovszky és társainak fejlett diplomáciai érzékéről is tanúskodott annak a körülménynek hangsúlyozása, hogy a törvényes cár helyett, törvénytelenül, anyja uralkodik, mert ezáltal a száműzötteket elmarasztaló ítélet is szükségszerűen törvénytelen. Pál cár személye tehát mindenképpen beleillett a felkelésnek a tradíciók által szinte kötelezően megszabott — de egyúttal a száműzöttek létérdekeit is meghatározó — kereteibe. A bolserecki Kiáltvány, noha eredetileg csupán néhány száz emberhez — a helyi lakossághoz és a cári kormány főtisztviselőihez — szólt, éppen újszerű, forradalmi hangja miatt, messze túllépett ezeken a határokon. Három esztendővel a Kiáltvány megfogalmazása után, amikor Pugacsov hívta harcba Oroszország parasztjait a cári önkény ellen, a parasztvezér az általa kibocsátott Manifesztumban szinte szó szerint átvette Benyovszky és társai kiáltványának egyes szakaszait. A kamcsatkai forradalmi irat annyira korát megelőzőnek bizonyult, hogy több, mint fél évszázaddal keletkezése után sem tudták jobban megfogalmazni egyes tételeit azok a hősök, akik 1825. december 14-én vezették ki a felkelt katonaságot a cári zsarnokság ellen, a pétervári Szenátus térre. A kamcsatkai Kiáltvány legjelentősebb eszmei elismerése abban fejeződött ki, hogy több részletét a dekabrista mozgalom vezetői, Oroszország színejavát jelentő, magas műveltségű hazafiak átvették és programjukba iktatták. A kamcsatkai felkelők kiáltványa tehát tovább élt a nép körében és termékenyítőén hatott a zsarnokságellenes társadalmi mozgalmak eszméire. Hiába írta rá a Kiáltvány eredeti példányát tartalmazó hétpecsétes csomagra saját kezével Oroszország főállamügyésze: „E csomag a titkos iratok között őrzendő, és Őfelsége engedélye nélkül fel nem bontható." 2. A japán partoknál Hasonlóan a kamcsatkai felkelés iránt tanúsított érdektelenséghez, a hazai kutatásokban, sajnos, még csak kísérlet sem történt a Benyovszky-életrajz egy különösen homályos részletének tisztázására: a japán hatóságokhoz és a japán partokon működő holland kereskedelmi faktóriákhoz való viszonyának felderítésére. Japán, mint ismeretes, századok óta zárva tartotta kapuit az idegenek előtt, és még a partjainál szerencsétlenül járt hajósoknak sem nyújtott menedéket. E szigorú elzárkózás a XVIII. század közepére valamelyest enyhült, és japán területen a hollandok kereskedelmi telepek építésére kaptak engedélyt.
