Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)
Az 1966. évi jeges ár
feltűnő), hátrafésült, válláig lógó kese színű, egyenes szöghajával, először valami huncutságra gondoltam. Már éppen a b...d meg kezdetű üdvözlésbe fogtam, amire a tőle szokatlan komolysággal közölte, hogy a védelemvezetés utasítására haladéktalanul Csökmöre kell mennünk. Nagy „gáz", sőt „gubanc" van a Berettyón. Azonnal készüljek, 15 perc múlva indulunk. Némi élelmet is csomagoljak, vegyek érzékeny búcsút és tiszta gatyát, mert néhány napig biztosan nem látom Debrecent. Egyébként még két további kollégát is fel kell vennünk. Önmagában az árvízvédelem nem volt új számomra, abban már a Tiszán, Polgár térségében korábban is volt részem. De itt valami másról lehetett szó, hiszen a árvízi beosztás szerint nem is a Sebes-Körös-Berettyó menti szakaszokta lettem kijelölve. Na meg a kora éjszakai, azonnali indulás. Száz szónak is egy a vége: nem igazán voltam feldobva. Varga Gyula tervezési osztályvezető-helyettes és Csipai Imre belvízvédekezési csoportvezető begyűjtését követően az Igazgatóság védelmi törzsénél már világossá vált, hogy milyen sötét a helyzet. A késő esti órákban Csökmö község térségében mintegy 80 fm hosszan átszakadt a Berettyó védtöltése. Némi reményt adott, hogy a folyótól délre, Csökmö térségében mintegy három km távolságban haladó Kutas belvízcsatornát az előző évben kotorták és a kitermelt földet annak jobb (folyó felőli) partjára rakták ki. Utolsó reménysugár, hogy ez a depónia megállítja a víztömeg déli irányba történő tovább zúdulását. Ellenkező esetben több község is vészhelyzetbe került. A problémát viszont fokozta, hogy a kitermelt föld eredeti állapotában, kupacokban van, a depónia rendezése elmaradt. Mi vagyunk a lokalizációs tervező csoport, akiknek feladata a kiömlő (több tízmillió m 3 ) víz lokalizációs lehetőségeinek felderítése, a feltételek megállapítása. Esőköpeny, gumicsizma, lámpa vételezése után Csökmöre, a tanácsházán székelő lokalizációs központba indultunk. Itt ismét tájékoztatást kaptunk az aggasztó helyzetről. A Berettyó bal parti védtöltése a 12+700 - 12+800 szelvények között szakadt el, de kritikus a helyzet a bal parti 18+500 szelvénynél is. Az utóbbi néhány nap során ugyanis megszűntek a fagyok és a nappali hőmérséklet +10 C fok fölé emelkedett, így rohamos olvadás kezdődött. A szeghalmi híd fölött több km-es hosszon feltorlódott a jég, ami jelentős visszaduzzasztást okozott a még befagyott folyón. A megemelkedett vízszint meghágta a töltéskoronát, vagyis a víz a töltéskorona fölött folyt ki a mentesített területre. Ugyanekkor egyrészt felszakadozott a folyó jégpáncélja, valamint a felső szakaszról érkező jégtáblák a jelzett helyen leborotválták a töltés felső rétegeit, megbomlott a töltés egysége és bekövetkezett a töltésszakadás. A mi feladatunk volt, hogy Kutas depóniáját végig járva megállapítsuk a teendőket, egyben irányítsuk az érkező közerő munkáját. Sötét, ködös éjszaka lévén csak másnap reggel 7-kor indultunk a helyszínre a Kutas-csatorna 9+000 km szelvényében levő, úgynevezett 9-es hídhoz, ami a községtől ENy-i irányban, mintegy 2,5 km-re volt. Ez leírva, első hallásra nagyon egyszerűnek tűnhet annak, aki nem ismeri az ottani körülményeket. Az itteni kötött talaj vízzel való telítettsége 100 %-os volt. A kivezető út pedig földút. A levegő éles, enyhén fújt a szél és jelentős köd volt, még alig világosodott. Nem ecsetelem tovább a helyzetet, csak annyit, hogy egy trágyaszállító pótkocsin „foglaltunk helyet" és az ezt vontató szuper Zetor néhány 100 méter után megfeneklett. Sebaj, nem olyan nagy a távolság, majd gyalog megyünk. Ez ismét csak elmélet maradt, mert már lelépéskor majd csizmaszárig süllyedt a lábunk. Ha az egyik lábunkat próbáltuk kiemelni, a másik lábra nehezedett a testsúly és tovább süllyedt. Ha mégis sikerült lépni, akkor az is előfordult, hogy a csizma maradt és a kapcás láb süllyedt a dágványba. Helyzetünk igen tragikomikus volt, További utunk hasonlított a háborús aknakereséshez, amint bottal tapogatva kerestük a talpalatnyi helyet. Végül a 9-es hídhoz ettünk, ahol néhány falubeli a híd fölött trágyából igyekezett gátat magasítani. A Kutas északi oldalán már egybe-
