Dunka Sándor - Papp Ferenc: A Berettyó vízgazdálkodásának és jeges árvizének története (Vízügyi Történeti Füzetek 17. Budapest, 2008)

Az 1966. évi jeges ár

Késő este, akkortájt érkeztünk haza - mint valamikor régen - az indulás történt. Tanulság? - pallérozott emberi elme (némi szerencsével) és a társadalmi összefogás ismét úrrá lett az elemi erők fölött. Epilógus: az igazgatói Volga tényleg nagy volt, de nem fekete színű és haza is hozott. Szakadás helyreállítás február 17-én Pálfi Jenő, a Zsáka-Gáborjáni védelmi szakasz védelemvezetője Közel negyven éve történt, mégis élénken emlékszem az 1966. február 9-ei és a következő napok eseményeire. Jeges árvíz volt levonulóban a Berettyón, melytől - az előbbi évek tapasztalatai alapján féltem, mert a tapasztalatok számomra nem tették egyértelművé a helyes védekezési mód megválasztását. Mikor teszünk jót? Ha a zajló, torlódott jeget mindenáron igyekszünk továbbítani, vagy megvárjuk a fejleményeket és annak ismetetében cselekszünk? Mindkét esetben fennáll annak veszélye, hogy helyzetünket esetleg rosszabbá tesszük. A jégmentes árvíz nagyságát, a meteorológiai adatokból hidtológusaink előre jelezhetik, de olyan adottságú folyónál, minta Berettyó, egy jégdugó szinte órák alatt is teremthet olyan kritikus helyzetet, melynél már nincs idő megfelelő és hatékony beavatkozásra. Megfelelő jártassággal azonban mindezt magunk is kiszámíthatjuk. Ilyen árvízzel szemben jobban van idő a felkészülésre. Még egy kicsit foglalkozom a jeges árvíz keltette félelemmel. Akinek nem volt benne része, nehezen érzi annak veszélyeit. Nehezen tudja felfogni annak az embernek a helyzetét, akit vállalt feladata szólít — akár éjjel is - egy-egy folyószakasz figyelésére. Messziről hallja az átbukó víz csobogását, a mozgó jégtáblák okozta súrlódó hangot. Az éjszakában látótávolsága nem teszi lehetővé, hogy meggyőződjön a hangok okairól. Az okokat ugyan tudja, de vajon nem az előtte lévő töltésszakaszon folyik keresztül a víz, nem onnan ered-e a jégtáblák súrlódó hangja? Félelmetes! A felszakadó jégtáblák métete néha eléri a 100-150 m hosszat, a 20-30 méter szélességet, a 35-40 cm-es vastagságot is. Acélosságuktól függ, hogy mikor és milyen körülmények hatására aprózódnak tovább. A szemlélő úgy látja, hogy lassan és méltóságteljesen úsznak, ártalmatlanok. Erejüket akkor mutatják meg, ha valami útjukba akad. Tömegük súlya - a fenti méretekből adódóan - elérheti az 1500-1800 tonnát, így lassú mozgásuk ellenére is nehezen tudnak lefékeződni. A felázott töltés-rézsűn például olyan barázdát húznak, mintha hatalmas ekefej okozta volna azokat. A fentiek ismerete tette megalapozottá félelmemet, melyet az 1966. évi február 9-ei események teljes mértékben igazoltak. Ezen a napon ügyeletes voltam a szakaszmérnökségen, így az árvízi eseményekről közvetlen értesültem. A megindult zajlás ismeretében a