Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
A vízellátás fejlődése a Közép-Tiszántúlon Vízellátás tekintetében jelentősebb múltja a Közép-Tiszántúlon csak Debrecen városának van. Az egészséges, jó ivóvíz iránti igény az ember legtermészetesebb szükségletei közé tartozik. Ez az igény egyszerűen kielégíthető volt a 19. század második feléig azokban a községekben, városokban, melyek folyóvizek mellé települtek. Állandó gondot jelentett viszont az olyan településeken, amelyek közelében folyóvíz nem volt. Itatás a pusztán LÁSZLÓFFY Woldemár említi 20 , hogy „Alföldünk mostoha viszonyai valósággal rászoktatták a népet arra, hogy megigya a rossz vizet is. Ha csak sziksós, keserűsós vízről van szó, szervezete megszokta és minden veszély nélkül tűri. De a sekély kutak legnagyobb része fertőzött, mert a tavasszal magasra emelkedő talajvíz könnyen utat talál feléjük, és bőven mossa a kútba a felszíni talajréteg minden szennyét. " Debtecen határában ugyan több vízfolyást találunk, ezek azonban kis vízhozamúak, és a várostól való nagy távolságuk miatt vízellátás szempontjából szóba sem jöhettek. Ezért azután a városi ivóvíz-ellátást a 19. század közepéig nem tudták megoldani, sőt a kedvezőtlen földtani adottságok miatt az ivóvíz-helyzet a század végété sem volt megnyugtató. Lászlóffy W.: Községeink és városaink vízellátása. In: Magyarország ivóvízellátása. Bp. 1940. A szerző további tapasztalatai is tanulságosak: „Tiszai felvételek alkalmával tanyahajónkon sem paranccsal, sem jó szóval nem tudtuk elérni azt, hogy munkásaink ne a folyóból merítsék az ivóvizet, hanem a gyorsszűrő tartályból vegyék. Máskor, hosszabb gyaloglás után, zsombékos környékü sekélyvizű kúthoz értem embereimmel. Valósággal nekiestek a kútnak. A legmohóbb kiköpte az undorító víz egy részét. Erre a többiek gyorsan ittak, hogy ne érezzék a kellemetlen keserű ízt. "
