Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)

Rendszerváltás és a vízgazdálkodás

Rendszerváltás és a vízgazdá lkod as A vízügyi szolgálat az 1970-es évek közepétől a rendszerváltáson át napjainkig Nem lenne érthető a Közép-Tiszántúl vízügyi története a vízgazdálkodás országos irányítása tötténetének rövid összefoglalása nélkül. DÉGEN Imre nyugdíjazása (1975. október 4.) lezárt egy korszakot a vízügyi szolgálat történetében. DÉGEN Imre pályafutásának csúcsán a szocialista tervutasításos rendszerű ipar- és mezőgazdaság vízigényeinek kielégítését állította vízügyi politikájának tengelyébe, s lett a komplex vízgazdálkodás programjának megvalósítója. Személyében egy jó értelemben vett politikus mérnök került a vízügyi szolgálat élére, aki a KÁDÁRkorszak vezető-garnitúrájából képességei révén kiemelkedve építette komoly szervezetté az 1955ben még kis hivatalként működő Országos Vízügyi Főigazgatóságot és kapcsolt területi szervezeteit. Működése alatt a vízgazdálkodás előbb ágazattá, majd népgazdasági ággá fejlődött. Az ország mint árvízi kormánybiztost ismerhette meg az 1965-ös dunai, valamint az 1970. évi tiszai árvíz idején. Az óriási méretű árvizek sikeres elhárítása, pusztításaik minimalizálása nem csupán a hazai, hanem a külföldi szakmai közvélemény elismerését is kiváltotta, ami nagyban hozzájárult DÉGEN Imre politikai és szakmai tekintélyének növeléséhez. Életpályájának megítélése akarvaakaratlanul összekapcsolódik a magyar árvízvédelem 1956-ot követő két évtizedének történetével. Kiváló munkatársaival együtt fogott hozzá a korszerű védelmi rendszer és szervezet kialakításához, amely sok tekintetben mintául szolgált a kelet-európai régió országai számára is. DÉGEN Imre tevékenysége és a vízügyi ágazat fejlődése két évtizeden át szorosan öszszefüggött. Első, 1957-ig terjedő időszakában számára a legfőbb feladatot az ágazati tennivalók számbavétele és az állami munkák előtérbe állítása és elvégzése jelentette. Hiányzott azonban a helyi problémák tervszerű megoldását lehetővé tevő szervezet és az ehhez szükséges gazdasági háttér. Vízügyi vezetői tevékenységének második, 1964-ig terjedő szakaszában ennek megteremtése, az 1948-ban elsorvasztott társulati mozgalom újbóli életre hívása, a helyi vízi feladatok ellátási rendszerének kialakítása, s egyáltalán a vízgazdálkodás alapjainak tisztázása volt a meghatározó. Az e téten elért eredményeket már a következő időszakban kidolgozott és a szocialista korszakot meghatározó vízügyi törvény foglalta keretbe. Az 1960-as évek második felében a gazdasági reformtörekvésekkel összhangban a vízgazdálkodás közgazdasági megalapozása, ill. a vízügyi ágazat szervezeti-gazdasági potenciáljának az otszág érdekében történő hatékony működtetése volt a fő feladat. Az akkori vízügyi ágazat - csakúgy, mint más ágazatok - lehetőségeihez mérten igyekezett a rá kirótt népgazdasági feladatokat ellátni, A szocialista korszak „felfelé ívelő" időszakában, az árvízveszélyek elhárításával társadalmi tekintélyét is növelő DÉGEN Imiének köszönhetően, a vízügy mások (pl. az agrárium, az energetika, víziközlekedés, stb.) feladatait is felvállalva fogott bele olyan nagy vállakózásokba, amelyek később „bumeráng"-nak bizonyultak. Sajátos helyzet alakult ki: másokhoz képest a vízügyi ágazat dinamikusabban fejlődött, mint ahogy az az adott viszonyok között számára reális lett volna. Fáradhatatlan és rátermett vezetőjével együtt olyan kiemelt helyet foglalt el az ágazatok sorában, ame-