Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Rendszerváltás és a vízgazdálkodás
érezték, tenniük kell valamit ezen a téren. Az már más kérdés, hogy mit tekintettek fontosnak, s mennyi környezetszennyezést követtek el a mezőgazdasági nagyüzemek és az ipari komplexumok a szocialista tervgazdálkodás erősítése érdekében. A környezetvédelmi tematika és kezdetleges intézményrendszerének integrálása a vízügyi szervezetbe azért sem lett volna idegen elődje gondolkodásától, mert az OVH-ban akkor már működött egy Környezetvédelmi öá. osztály dr. STAROSOLSZKY Ödön, majd a Debrecenből felhozott dr. PAPP Ferenc vezetésével. Mindezek a környezet- és természetvédelmi törekvések kisugároztak a tetületre is, s egyre jobban meghatározták a mérnökök gondolkodását. Nem is csoda, hiszen az akkori műszakiak legtöbbje sokat dolgozott a terepen, látta a táj elfajulását, s tenni akart az embeti és természeti környezet javítása, a vizek tisztasága érdekében. GERGELY István ambiciózus elképzeléseinek nem csupán a szocialista tervgazdaság akkortájt kezdődő és hosszan elnyúló válsága jelentett gátat, hanem az a szerencsétlen autóbaleset is, amely életét követelte (1980. aug. 19.). GERGELY István utódjául a politikai vezetés KOVÁCS Antalt, a MSZMP korábbi Vas megyei első titkárát, ill. utóbb a KB osztályvezetőjét állította (1981). Az ezt követő hét esztendő jelentős változást nem hozott. A vízügyi szolgálat offenzív magatartása már a messzi múltba tűnt. Nagy változásokról nem is lehetett szó, mert a szocialista gazdaság végleg megindult a lefelé tartó úton, s ebből már csak a rendszerváltozás jelenthetett kiutat. A dégeni korszakban megindított nagyberuházás, a dunai vízlépcsőrendszer megvalósítása olyan politikai erőtérbe került, - s ott is maradt máig kirángathatatlanul! - hogy negatív szimbóluma lehetett a rendszerváltozás friss politikai hullámainak. Ami nem sikerült GERGELY Istvánnak, az szinte tálcán kínálkozott az akkor még MSZMP PB-tag dr. MARÓTHY Lászlónak 3 , aki 1987 december 17-én megalakított Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztérium első vezetője lett. Az új miniszter dinamikus csapatot hozott magával, ahol a politikai megbízhatóságot nem egy esetben a KISZ KB-ban korábban végzett munka, a szakmai rátermettséget pedig az egyre inkább megkövetelt magas kvalifikáció jelentette. Az akkori Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Hivatal (OKTH) szakapparátusának integrálása az új minisztériumba nem kevés feszültséget eredményezett. A tradíciókkal, kiforrott bürokráciával rendelkező OVH magába olvasztotta a „kisebb szervezetet", ami időnként lappangó ellentéteket szült. Mindez azonban nem tattott sokáig, mert a Minisztérium működését kezdettől fogva bénította, s „egyirányúsította" a bős-nagymarosi beruházás körül meg-megújuló „tűzoltás". Ami a tefületi vízgazdálkodás szervezeti kereteit illeti, az új minisztérium megalakulásának egyenes következménye lett a területi vízügyi igazgatóság és a környezetvédelmi felügyelőség apparátusának közös szervezetbe való összevonása. 1988. július 1-én létrehozták: a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóságot. Az új szervezet vezetője - csakúgy mint mindenütt máshol - a vízügyi igazgató, esetünkben NAGY István, míg helyettese a korábbi környezetvédelmi felügyelőség vezetője lett. Maróthy Lászlónak az új megbízatása előtti utolsó állomása a Tervhivatal elnöki pozíciója volt. Utólag viszszatekintve ő is túl volt már politikusi pályafutásának zenitjén, amikor elfogadta a miniszteri bársonyszéket.
