Dunka Sándor – Fejér László – Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
A fejlesztés első üteme, - amely Balmazújváros, Debrecen és Ebes térségében 7 ezer ha löszháti terület öntözését biztosította volna, - 1977-ben meg is kezdődött. A beruházás során megépült a Keleti-főcsatornától a szivattyútelepig vezető tápcsatorna, a szivatytyútelep 2,2 mVs kapacitással, az 5684 m hosszú 1200 mm átmérőjű vasbeton vezeték a Macson lévő kiegyenlítő medencéig, a tófürdő (a már említett „macsi balcsi"), a látóképi tározó és az ezeket a létesítményeket összekötő csővezetékek, valamint a tározó völgyzáró gátjától délre további 5665 m 1200 és 1000 mm-es zárt vezeték Ebesig. Amikot a beruházást 1981-ben leállították, az első ütem befejezéséhez már csak az ebesi tározó megépítése hiányzott. A program megszakításának elsősorban gazdasági okai voltak. Az 1980-as években az öntözéses gazdálkodás kritikus helyzetbe került részben a mezőgazdasági termékek értékesítési nehézségei, részben az öntöző telep építések állami támogatásának megvonása, az öntözőberendezések és az öntözővíz árának emelkedése miatt. Néhány év múlva az is kiderült, hogy a lakossági és ipari vízigény sem fogja elérni az ezredfordulóra előrejelzett értékeket, tehát a rendszer teljes kiépítése nem szükséges. Sajnos ezt igazolják a jelenlegi felhasználásra vonatkozó adatok is: a 2,2 m 3 /s kapacitású szivattyútelepet maximálisan 486 l/s 24 órás vízsugárral vették 1995-ben igénybe, a 84 kiadott vízjogi engedéllyel pedig mindössze 948 ha-t öntöztek. Elgondolkodtató, hogy egy ilyen — bár hiányosan, de kitűnően kiépített — öntözőrendszer víztermelő kapacitásának alig 22 %-át, öntöző kapacitásának pedig 13 %-át használja ki. Ugyanakkor kissé a sors fintorának tekinthetjük, hogy olyan - egyébként nem tervezett, de utóbb mégis közkedveltté vált - létesítménynek ad friss vizet, mint a már említett macsi tófürdő. A HTVR megvalósításában a TIVIZIG részéről a következő munkatársak vettek részt: MOLNÁR László, SZENTGYÖRGYI Géza, KARVALY Elemér, MIKLÓSSY Ferencné, CSEPREGHY László, Új LAKY Zoltán, DUNKA Sándor, MAKRANCZY Zsolt, SZABÓ János, MIAVECZ Sándor, Kiss Albertné, RÁcz Gyula. A HTVR 1974-ben kialakított koncepciójának egy részén tehát túllépett az idő 43 , s a körülmények sem kedveztek a program maradéktalan megvalósításának. Nem vesztett viszont fontosságából a Nagyerdő öntözésének és az erdőspusztai tavak frissvíz utánpótlásának terve. Kiemelten szükséges foglalkozni a Nagyerdő helyzetével. A Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság pallagi talajvízszintészlelő kútjának adatai szerint 1970 óta, azaz közel negyed század alatt, - tészben a vízkitermelés, de főleg az elmúlt másfél évtized csapadékszegény időjárása miatt — 4 m-ről 8,3 m-re szállt le a talajvízszint. Időközben megszakadt az a szál, mely a csapadékvíz alsó szintjét és a talajvízszintet összekötötte. A talajvízszín süllyedése különösen veszélyes az olyan erdőkre, melyeknek legértékesebb állományát idős egyedek alkotják, s amelyek víz- és tápanyagfelvételét a mélyebb rétegek már nem biztosítják. Az elmúlt 20 évhez hasonló száraz időjárás néhány éven belül végzetes lehet a Nagyerdő faállományának jelentős részére. Mivel más vízbeszerzési lehetőség nincs, a Nagyetdőt további hosszantartó szárazság esetén csak a HTVR-ben tervezett öntözés mentheti meg, melynek öntözővíz szükségletét a rendszer kihasználatlan kapacitása már most is biztosítani tudná. Ehhez azonban el kell juttatni a vizet a Nagyerdőre. Az 1984-ben az OV H által kiadott Országos Vízgazdálkodási Keretterv már nem is említette a HTVR-t.
